Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1934
Feljegyezve találjuk Hentaller Lajosnak, az egyik leg- nagyobbszabású Kossuth-életrajzírónak művében a nagyasz- szony családjának történetét. És ez a történet bennünket, evangélikusokat különösen mélyen megillethet! Szóról-szóra közlöm veletek e feljegyzést, figyeljétek: „Kossuth édesanyja tyrlihingeni Wéber Sarolta volt, utóda tyrlihingeni Wéber Andrásnak, a Caraffa által Eperjesen karóbahúzott vértanúnak.” A család múltját tehát a hitéért halt vértanúnak, a meggyőződéséért életét is adó hősnek, a Krisztus igazáért a halálba menő, hithű keresztyénnek, a lutheri „itt állok, másként nem tehetek” elv haláltmegvető hitvallójának emléke teszi dicsőségessé. Ennek meggondolásakor vájjon nem kelbe feltétlenül eszünkbe jutnia annak a gondolatnak, hogy talán éppen ettől a hitéért vértanuságot szenvedő őstől örökölte a késői unoka elvhűségét, elszántságát. Talán ez a magasztos példa adott neki erőt a testi halálnál sok tekintetben nehezebb sorsnak, a száműzetésnek a vállalásában. Hiszen bizonyára sokat hallott édesanyjától a gyermek és ifjú Kossuth erről a dicső ősről, hiszen egy másik forrásmunka arról számol be, hogy „Kossuth édesanyja egyike volt ama tiszteletreméltó, régi magyar matrónáknak, kiknek keblében a vallásos erények tiszta lángja égett.” De ugyanez a feljegyzés említi azt is, hogy a hazafias érzés szintén kisugárzott ebből a különben csendes, visszavonultan élő lélekből. S ha meggondoljuk a másik „legnagyobb magyar”-nak, a Kossuth szavával így elnevezett Széchenyinek nyilatkozatát, ki a jövő hazafiak nevelését az anyáktól várja, s ki épp ezért fordul „Hitel”-ével „honunk szebblelkű asszonyaihoz”: csakugyan biztosan következtethetünk arra, hogy a leglelkesebb, a leglángolóbbszívű, a legmagyarabb magyarnak az édesanyja valóban maga is ilyen és csakis ilyen lehetett. Feljegyez még valamit ez az egykorú író. „Nagyműveltségű, szilárd karakterű nő volt.” Két olyan újabb nemes jellemvonás, olyan két erény, melyek követését szülőiház, cserkészet, iskola, egyház, társadalom és haza egyaránt megkívánja tőletek, leányok! Pedig milyen nehéz volt az ő korában, jó száz és még több évvel ezelőtt, szert tennie nőnek műveltségre! Nem voltak tárva-nyitva a magasabb iskolák kapui leányok számára! A nőnek való könyv ritka volt, a tudomány nyelve még mindig nagyobbára latin, amihez nők nem igen értettek. — Ti már szinte el sem tudjátok képzelni élteteket újság, folyóirat, rádió nélkül. Mindez még csak csírájában van meg, vagy még úgy se. A fővárosi leány egyik legkedvesebb művelődési lehetősége: színház és hangversenylátogatás szintén elérhetetlen álom egy vidéki, szerény anyagi viszonyok közt élő köznemes kisasszony számára. 5
