Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1934

És ő mégis olvas, művelődik, tanul. Nemcsak hall és értesül a nagy szellemekről, tetteikről, műveikről, hanem ismeri és szereti őket, eszményképeiül állítja azokat, sőt később édesanyakorában fia számára is választ közülük ideálokat. Egyszer például így lelkesül: fia egyesítse magában „Napoleon szellemét, O’Connel nyelvét és Börne szívét.”

Hogy mennyire „szilárd jellem”, azt bizonyítja Hentaller- nek másik megjegyzése: „Kossuth édesanyja a száműzetésben, Brüsszelben halt meg 1852-ben, s az ottani rendőrség a tüntetésektől, helyesebben mondva, a bécsi kormány haragjától tartva, nappal nem engedte eltemettetni. A temetésen, mely éjjel, fáklyafénynél ment végbe, egész Brüsszel jelen volt!”

Mindvégig hősiesen kitartott tehát nagy fiának elvei mellett. Kitartott szilárdan 1849 után is, mikor ez pedig halálos veszedelem volt és halálmegvetést és akár vértanuságot is vállaló elszántság kellett hozzá. Fiának, a nagy bujdosónak végzetes sorsában, a hontalanságban, száműzetésben is osztozik. S hogy mennyire „eszmévé finomul” már életében, azt az előbb idézett sorok bizonyítják: nem merik még a távoli Brüsszelben sem nappal eltemetni, mert félnek, hogy még ennek az idegen és hűvös vérmérsékletű népnek a lelke is tüzet fog, hogy még abban is lángralobban a szabadságvágy Kossuth Lászlóné hamvadó, kihűlt tetemétől. És hogy valóban milyen mélységes tisztelet övezi ezt az utolsó útjára induló, végső pihenőhelye felé közeledő bujdosót, kitetszik az idézet utolsó szavaiból, melyek Brüsszel lakosságának némaságában is oly sokatmondó gyászáról, a nagy matrónának szóló utolsó tisztességtételről számolnak be.

Anyai szívének melegét, a fia nevelésében fáradságot és lemondást nem ismerő áldozatkészségét száraz adatok is mutatják, mint pl. az a tény, hogy Kossuth Lajos, az egyszerű családi viszonyok közt, szerény keretek közt is kiválóan gondos nevelésben részesült. E nélkül sohasem válhatott volna korának egyik legműveltebb emberévé, sohasem tanulhatott volna meg sok idegen nyelven oly tökéletesen beszélni, hogy példátlan hatású szónoklatait az illető országok népei maguk is nyelvük klasz- szikus szépségű remekeinek tarthatták. De mindennél jobban mutatja Kossuth Lászlóné anyai szívének rajongó szeretetét az a felkiáltása, mellyel egyszer magához a Megváltóhoz hasonlítja eszményien tökéletesnek tartott fiát.

De beszéljen helyettem újra az előbb említett méltatás: „rendkívül gondos, lelkiismeretes nevelésben részesítette fiát, tudással és acélos jellemmel látva el őt a jövendő küzdelmekre, melyeknek titáni voltát egyikük sem álmodta!”

Ismeritek már talán mindnyájan nagy szellemeknek olyan megnyilvánulásait, melyekben édesanyjukról nyilatkoznak. Olvastátok és tanultátok már mindannyian magyar költőknek

6