Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1929

akarunk túlzásba esni, a világért sem mondjuk, hogy ez korszakalkotó intézmény egyházunk iskoláinak történetében, de azt bátran állíthatjuk, hogy nagyon hézagpótló“ — igy szóltam ismertető előadásomban. Most, tíz év távlatából nyugodtan megállapíthatjuk, hogy inkább korszakalkotó, mint hézagpótló.

U. i. — mint alább kifejtjük — hatással volt az új típusú leány- »

középiskola szervezésére. Hézagpótló is, ha azt vesszük, hogy sok evangélikus lánynak adott továbbtanulási lehetőséget; de nem olyan értelemben, mint alapításánál vezetőink szeme előtt lebegett: gazdag előkelőink már csak divatból is bizony nagy számban küldik külföldre és zárdaiskolába gyermekeiket. Ez nem az intézmény hibája, hanem az egészségtelen közszellem bűne, mely ellen küzdeni sisyphusi munka, de mégis szükséges kötelességünk.

A tanítás ebben az iskolában három évfolyamban folyt; bizonyítványa nem képesített semmire, de általános műveltséget adott s igy elvégzése a lány igazi hivatására, a családi életre gazdag kincseket nyújtott. Tanított magyar költészettant és irodalmat1, hogy szeressék serdülő leányaink a magyar kultúrát és tudjanak érte lelkesedni, s minthogy a legjobb anyagi helyzetben levő családok lányai, áldozni is. Tanított világirodalmat is, mely tárgy a középiskolai oktatásban annyira el van hanyagolva. Részben az illető nyelvek óráinak feladatává lesz, ami a gyakorlati nyelvtanítás elhanyagolását vonja maga után, részben a magyar irodalom óráiból foglal le sokat, s még a legjobb megoldás a görögpótló órák keretében való tanítása, ahol csak az a baj, hogy a diákságnak csupán egy része jut hozzá ehhez a szükséges irodalmi műveltséghez, — s hogy az új tanterv ezt is megszüntette. Intézetünkben három éven át heti két-két órában foglalkoztunk e tárggyal és pedig úgy, hogy jó magyar fordításokban mutattuk be a világ legnagyobb szellemeinek műveit, s cél az volt, hogy minél több olvasással műveljük tanítványaink Ízlését. Foglalkoztak növendékeink művelődés- és művészettörténettel (zenetörténettel is), hogy az emberi kultúra és művészet alkotásait meg tudják becsülni s bennük gyönyörködni tudjanak. Ezeknek a gyakorlatszerű előadásoknak kiegészítésére lehetőleg gyakran mentek múzeumokba, tárlatok megtekintésére. E látogatások szoros összefüggésben állottak a tanítással, nem ötletszerűek voltak, hanem azok révén gondo1 Itt idézünk említett cikkünkből.

4