Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940

8 amellyel különbséget teszünk a jó és a rossz között s amelyre támaszkodva a jót befogadjuk, a rosszat pedig kivetjük. Benne van a judiciumunk, amellyel a világ dolgait lemérjük és értékük szerint magunkban elrendezzük. Végül benne van a világnézetünk, amely gondolkodásunkat, elhatározásainkat és cselekvéseinket végső fokon irányítja. Ez az, amit a gimnáziumból magunkkal hozunk; és mindezt egy minden ízében egységes, erős és emelkedett szellem: a benedictinus szellem hatja át. Ez a szellem jelleget ad, amely végig kísér bennünket az életen és amelynek ismérveit a kor szellemének semmiféle hullámzása vagy változása rólunk letörölni nem tudja. Bencés diáknak lenni character indelebilis! A szellemi és lelki értékeknek abból a sokaságából, amelyre a nevelés törekszik, én az úgynevezett világnézetet szeretném közelebbről szemügyre venni. Két dolog indít erre; az egyik az, hogy — amint éppen kifejtettem — többek között éppen a világnézet az a valami, amivel bencés atyáink bennünket utunkra elindítottak; a másik az, hogy ez a mi világnézetünk és vele együtt jómagunk is súlyos válságba jutottunk, amelyből nem tudjuk még, miként fogunk kilábalni. Világnézeten én azt a képet, azt a véleményt értem, amelyet magáról a világról, az emberről, a kettőnek egymáshoz való viszonyáról, rendeltetéséről és céljáról alkotunk magunknak. Sajátos jellemvonása ennek az így megalkotott világnézetnek az, hogy a benne foglalt vélemény nem a világ tapasztalati ismeretén alapszik; nem is alapulhat tapasztalaton, mert a világnézet mindig az egész univerzumra, a lét totalitására vonatkozik, ennek pedig csak igen kicsiny része fekszik az ember szűk ismeretkörén belül. A világnézet tehát nem a dolgok tapasztalati megismeréséből, hanem az ember szubjektív szemlélődéséből fakad; nem azt mondja meg nekünk, hogy milyen a világ a maga valóságában, hanem csak azt mondja, hogy mi emberek ezt a világot milyennek képzeljük és milyenné akarjuk azt tenni. A világnézettel — hogy úgy mondjam — kiemelkedünk a valóság köréből és a magunk szubjektivitásának szárnyán szállva, életünket magunk alkotta eszmék és princípiumok szerint rendezzük be. Ezek az eszmék és princípiumok az emberek nagy tömegében többnyire nem is tudatosak; az emberek általában inkább úgy igazodnak a világnézetükhöz, mint az ösztöneikhez. A világnézetnek ebből a két sajátosságából — a szubjektivitásból és a tudatalattiságból — következik, hogy a földi dolgokról alkotott véleményünk igen ingatag talajon áll; és mi mégis erre az ingatag talajra építjük fel a kulturánkat és társadalmunk összes berendezéseit. Olyan ez a talaj, mint maga a föld; örökös evolúciónak van alávetve, amely időnkint — sohse tudjuk előre, hogy mikor — revoluciókban robban ki. Innen a világnézet folytonos változása és koronkint gyökeres átalakulása; földi dolgokban örökérvényű igazság nincs! Igazolásául annak, hogy mindez csakugyan így van, egy írást idézek, amelynek később a szerzőjét is meg fogom nevezni és amelyben ezeket olvasom: „Eszmék kelnek, eszmék tűnnek. Minél nagyobb az egyes eszmék keltette hit és vonzó erő, annál tovább tart a korszak, melynek