Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940

9 az illető eszme összetartó ereje, amelynek szárnyat, lendületet ad. De az eszmék is kifáradnak, elöregednek ... Mikor ez bekövetkezik,, akkor szétesik a korszak, melynek éltetői voltak, s új ígéret, új eszme csírázik, új korszak hajnala dereng... Az emberiség kiábrándul, megcsaltnak érzi magát, s gyermeki hiszékenységgel indul el új eszme fénye után új véglet felé, hogy újra csalódjék." Kerek harminc esztendő telt el azóta, hogy az esztergomi gimnázium kapuja becsukódott mögöttem és évfolyamtársaimmal együtt kiléptünk az életbe. Az örök fejlődés persze akkor se stagnált, de a mai értelemben vett világnézeti vitáknak akkor hírét-hamvát se láttuk. Az emberek az élet alapvető nagy problémáiban egyetértettek; az emberek Berlinben és Londonban, de egyebütt is, nagyjában egyformán gondolkodtak; az egyes emberek éppenúgy, mint a nemzetek azonos eszméket vallottak; politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedéseik lényegileg azonosak voltak; a tudomány mindenütt ugyanazon a csapáson haladt és ugyanazokat a célokat követte; az emberek fizikai és lelki élete zavartalanul és csendesen hömpölygött a maga útján. És mindebből olyan egységes európai kultúra bontakozott ki, amilyenre nem volt még példa a világtörténelemben. Az európai ember világnézete meghódította jóformán az egész világot. Béke volt; az emberek hittek a világnézetük állandóságában; megfeledkeztek arról, hogy gyarló emberi alkotással állnak szemben, amely változó és a történelem viharait nehezen állja. Ez a vihar ki is tört! Jött a háború, amely az emberek legvadabb és legkegyetlenebb ösztöneit szabadította fel s ezzel lerombolta azt az eszményi képet, amelyet az emberiség annyi hittel s bizakodással rajzolt meg magának a világról és amely oly sokáig élt a lelkekben. A háborút béke követte, de nem volt benne köszönet; a háború által lelke egyensúlyából kilendített ember olyan igazságtalanságokat követett el, amelyekről tudtuk, hogy új háború magvát hordják magukban. E két háború fegyveres küzdelmét a világnézetek harca kíséri, amelyben sorra dőlnek ki azok az eszmék és értékek, amelyből a régi Európa régi kultúrája összetevődött. Megdőlt az emberiség szolidaritásába vetett optimista hitünk; helyét sötét pesszimizmus foglalja el, mert ráeszméltünk, hogy az ember lelkében az egyetértés és az összetartás erői sokkal gyengébbek, mint az ellentét, a széthúzás és az összeütközés energiái. Megdőlt az individuum önálló értéke és szabadsága; az államot a technika — az emberi elmének ez a nagyszerű, de kétélű alkotása — arra kényszeríti, hogy mindent megszervezzen és az egyént éppen csak annyi értékkel ruházza fel, mint amennyit erőkifejtése e szervezet körén belül ér; szomorú, hogy így van, mert ezzel az Isten képére faragott ember puszta quantummá törpül. Megdőlt az idealizmus is; újfajta materializmus. lépett a helyébe, amely a transcendentális javak helyett a materiális gazdasági javakat állítja az értékek hierarchiájának a csúcsára. Tátongó szakadék támadt öregek és fiatalok között; az öregek közül sokan ragaszkodnak megszokott régi értékeikhez és azokból minél többet átmenteni törekszenek; a fiatalok közül ismét sokan új eszmék zaszlaját lengetik, a régieket megvetik és válogatás nélkül sutba dobják; a fiatalok az öregeket okolják, azért, ami történt, az öregek pedig a fiatalokat teszik felelőssé azért, ami következik; apák és fiúk szemben állanak egy-