Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1939

30 vészek jelennek meg a tanuló előtt. Pázmány szép beszédei, Zrinyi Szigeti veszedelme és Áfiuma nagyszerűen mutatják, hogy mennyire itthon vagyunk, minden egyes sornyi magyar írás mennyire innen nő ki: ebből a földből, ebből a sorsból, a magyar lélekből. Divat Európában eposzt írni. A magyar író azonban egy télen, félkézzel a kardot markolva, ír eposzt. Ebben az eposzban nem a tiszta művészet, az eposzírás formái bontakoznak ki. bár van benne invokáció, enumeráció stb. (Kár az unalomig elemeztetni és boncoltatni az eposzt, mint eposzt.) Az eposzban művészete, értéke mellett a lélek szól, a magyar lélek. Nagyszerű költői mű, de költői nyelven azt mondja el, amit a Nemes hadnagy, vagy az Áfium: egy magyar embernek a szeretetét és félelmét, amely elszakíthatatlanul a magyarsághoz köti. Pázmány nemcsak prédikációinak szépsége, mesteri dialektikája által nagy, hanem nála a térítés, a munka fanatizmusa mellett ott van a nagy magyar aggódó. Mindezt megkeressük és megkerestetjük tanítványainkkal. A tanuló nemcsak a müveket, a szerzőket látja, hanem rajtuk keresztül, ha a század ruhájában is, valami örök magyart. Számára Pázmány, Zrínyi és Gyöngyösi is valami személyes: lényegesen hozzátartozó nemzeti vagyont jelentenek épúgy, mint a Kárpátok vagy a kincses Kolozsvár. Most nem a munka módozatáról, nem a technikai kérdésekről akartunk szólani, hanem arról a munkáról, amellyel a magyar irodalom tanára tanítványainak valami olyasmit adott, ami több a tudománynál: életét szépítő valóság,, és magyarrá, magyarabbá tudatosító szépség. Ebben a korban villannak meg a tanuló előtt a magyar lelket olyannyira megmutató és magukban rejtő kuruc versek. Olvasásuk valósággal tüzet gyújt a tanulók szemében. Mikor megszakító magyarázgatások nélkül kurucverseket olvastam tanítványaimnak, mohón lesték a szót és nem vettük észre az óra végét jelentő csengetést, csak a következő óra tanárának megjelenése kergetett bennünket vissza a múltból a matematika-órába. Ezeket a verseket a tanulók élményként olvassák és itt láttam először a nagy, öntudatlanná tevő olvasási élményt. A tanuló szinte együtt zokogott a verssel. Csak az arcokat kellett megnézni, mikor megszólalt a bujdosó ének: „Zöld erdők harmatát, piros csizmám nyomát hóval lepi be a tél..Az irodalomóra mindennapos — azaz sajnos — csak másodnapos tanulmányi kirándulás a múltba, a magyar lélek mélységeire. De nemcsak a költők válnak élménnyé a tanuló számára, hanem a kor minden olyan alakja is, akinek valami köze volt az irodalomhoz. Tótfalusi Kiss Miklós munkája, nyomdaművészete, Apácai Csere János tudóssága mind tanulmányi kirándulás tárgyaivá lesznek. A tanuló előtt egyre inkább élménnyé lesz az irodalom és öntudatlanul száll vissza a múltba, hogy visszatérte után egy fokkal értékesebb, tudatosabb és áldozatkészebb magyar legyen. Milyen nagy szeretettel és érdeklődéssel tekintenek Mikes alakjára és milyen lelkesedéssel olvassák a nemlecke leveleket. Olvasmányaik megtárgyalása aztán nagy és eredményes megbeszélések formájában színesedik, tisztul, módosul. Itt, természetes, ismét meg kell említenem azt az elemi követelményt, hogy elegendő olvasmánypéldány álljon a tanulók rendelkezésére. így haladunk végig a VII. osztály anyagán. A részletezés nagyon messze vezetne. Ha rágondolunk, hogy nemzeti nevelés szempontjából mit jelent pl. a Bánk bán olvastatása, szinte megoldhatatlan, de csodálatos feladat tűnik fel