Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1939

31 előttünk. Mit jelent a megújulás: különös szégyenkezésből fakadó akarást éppen az agarászó, tespedő nemesség részéről! Mindmegannyi óra, mikor a gyermek szinte szerelmese lesz a magyar betűnek. Két kötelező olvasmányunk: a Bánk bán és Kazinczy Pályám emlékezete a magyar tragédiát és egy mozgalmas magyar élet rajzát állítja a tanuló szeme elé. Milyen gyümölcsöző ezeknek a megbeszélése! Összefoglalásunkban áttekintjük az egész eddig elvégzett irodalmi anyagot röviden mindenütt összekapcsolva az olvasmányi irodalomtörténet anyagot a korral és annak politikai, nemzeti mozgalmaival. Míg a VII. osztály irodalomtanítása — szempontunkból — a magyarság tudat elmélyítését célozta, a VIII. osztály anyaga már gyakorlatibb pedagógiai eredményekre vezethet. A XIX. század, századunknak szülőanyja, életének rezdülései tovább élnek napjainkban. Irodalmának, életének megfigyelése már a tegnapba viszi tanítványainkat. Ezzel az irodalmi munkával már átnyúlunk a XX. századba is és igen nehéz és kényes feladatok elé kerülünk. Kényesnek neveztem ezeket a feladatokat, mert a tanárnak különösen a századforduló irodalmával kapcsolatban olyan témákhoz, olyan irodalmi, sőt világnézeti megnyilvánulásokhoz kell nyúlnia, melyek a magyar művelt közönség köztudatában is — talán éppen tanáraik gyávasága következtében — meglehetősen homályosan élnek, ha élnek. Mindezeket a kényes feladatokat meg kell oldania a tanárnak, mert tanítványai, ha nála nem, máshol keresnek feleletet ezekre a kérdésekre; főként akkor, ha a tanítás következtében érdeklődésük és kritikai érzékük fokozott. így tehát a tanárnak, akarva nemakarva, hozzá kell nyúlnia például Ady Endréhez, Szabó Dezsőhöz, Móricz Zsigmondhoz, sőt ma már József Attilához is. A XX. századi magyar irodalom tanítása olyan élményi elmélyítő alapon folyik tovább, mint a VII. osztályban folyt. Most a VI. osztály korszakához érkeztünk el. Tanítványaink számára már közeli ismerős iett az évszázad és négy nagy alakjának ismerete a kor szemléletét vázában biztosítja. Ezt a szemléletet kell felújítanunk és kiszélesítenünk. A négy íróval kapcsoiatban az írók egész nagy csoportját állíthatjuk az ismert és részletezett miliőbe. Megemlíthetjük, sőt meg kell emlíienünk a nem szépirodalmi írókat is. Kossuth és Széchenyi alakja ott lebeg a tisztán irodalmi szempontból megrajzolt miliő hátterében is. Széchenyi a teremtő romantikus, aki az írók nagy alkotó nyugtalanságát a közélet alkotó területére vetíti át. Van ebben a korban irodalmat alkotó és életet formáló nyugtalan romantika. A romantikából a realizmus felé vezető utat is meg kell járnunk. Mindezt a tanár egyénisége élménnyé színezi a tanulók számára egy-két nem kötelező és nem igen ismert, vagy nem közismert író munkáiból vett szemelvénnyel (Nagy Ignác, Kuthy Lajos). A tanító-nevelő munka szempontjából a probléma ebben az osztályban nem is a klasszikusok és gyökérrokonaik tanításánál van, hanem az aktualitások veszedelmesnek tartott fejtegetésén. Ide pedig a századvég irodalmával jutunk el. Ez a munka nem kevésbbé nevelőértékű, mint eddigi munkánk volt. Most érett meg eddigi munkánk gyümölcse: a tanuló olvas és olvasmányában az élet rokon vagy éppen mainapi megmozdulásait látja. Problémákra rányitott szeme csőstül találja meg a problémát és gondolkozásra, kritikára nevelt lelke pedig tiszta látást, megnyugvást keres és