Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1938

20 A modem ember a természet rengeteg erejét használta ki technikai vívmányaiban, de a lelki energiák felhasználásánál türelmetlenné teszi, hogy épen saját lelkében nem tud biztos és gyors eredményt elérni. Hiányzik belőle az alázat. Már maga a szó ellenszenves neki; használja ugyan bőségesen mint üres szólamot, függetlenül minden jelentéstől, de az alázatosság erénye, amikor néha-néha öntudatosul lelkében, elavult ideálnak tűnik fel neki. Nem eszmél rá, hogy az alázat nem más, mint tárgyilagosság Istennel és önmagunkkal szemben. És el kell ismernünk, hogy lelkünk nevelésében Isten kegyelme nélkül sokra nem mehetünk, tehetetlenül állunk saját gyengeségeink előtt. A magát helyesen ismerő ember tudja, hogy a lélekben minden előrehaladás hosszú munka, erős küzdelem eredménye. Világosak előtte tulajdon gyengeségei és kétszeresen vigyáz, hogy újra ne engedjen nekik, mert akkor még nagyobb erővel nehezedik reá gyengeségének nyomasztó érzése. Önismerete nemcsak meglevő tehetségére és gyengeségére vonatkozik, hanem állandóan kíséri, figyeli napjait. Erkölcsi tekintetben lelkiismeretnek hívjuk ezt az állandóan velünk járó belső bírót, de ha igazán ki akarjuk magunkban alakítani az úri lélek eszményét, vizsgálatunkat ki kell terjesztenünk magaviseletünknek olyan megnyilvánulásaira is, melyek látszólag erkölcsi egyéniségünkkel lazább összefüggésben vannak. Különösen embertársainkkal való viszonyunkat, érintkezési módunkat kell pontos vizsgálatnak alávetni. Még kulturált lelkekben is milyen sokszor látjuk a tekintet nélküli önzés megnyilvánulását pl. a terített asztalnál tanúsított viselkedésnél, amikor a velük együtt ülőkre nem tekintve teszik kellemetlen megjegyzéseiket, vagy túrják fel a kínálásra odanyújtott tálat. Minden illemtan forgatásánál többet ér, ha naponta lelkiismeret-vizsgálatoddal kapcsolatban bizonyos profán lelkiismeret-vizsgálatot is tartasz, amikor végiggondolod, hogy a veled együttélőkkel, családod tagjaival, barátaiddal, a hozzád fordulókkal szemben hogyan viselkedtél. Megnyilvánult-e a keresztényi lelkület cselekvésmódodban? Ha ezt megteszed, ki fog fejlődni cselekedeteidben az a stílus, amit bátran nevezhetünk úrinak, mielőtt még teljesen ismernéd a bevett külső szokásokat. Sőt ezek használata nálad vissza fogja nyerni eredeti jelentését, mert az úri lélek stílusa lényegében ugyanaz, akár az Ószövetség oktató könyveinek illemtani részeit, akár Aristoteles Nikomachos-i Etikájának erkölcsi ideálját, akár a keresztény lovagkor eszményeit tartjuk szemünk előtt. Ne gondold, hogy az előbb vázolt önismeret cselekedeteid természetességét teszi majd tönkre. Épen ellenkezően, a tanult modor természetellenességét küszöböli ki. Milyen visszataszító dolog a durva, közönségeslelkű ember kitöréseit hallani, amikor épen alantasát szidja, és egyszerre megszólal a telefon csengője, a dühöngő arcvonásai kisimulnak, hangja lágy lesz, mert magasállású személyiség áll a készülék másik végénél. Mennyire nem természetes az udvariassága, mennyire képmutató minden finomsága. Légy annyi tisztelettel saját erkölcsi egyéniséged iránt, hogy cselekedeteid stílusa és egyéniséged között nem tűrsz meg ilyen kiáltó ellentétet. Az igazi úriember minden cselekvésében megnyilvánulnak azok a nagy szellemi és lelki értékek, melyek egyéniségének alapszínét adják;