Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1938

19 megismerni azokat, akik hivatás nélkül tolonganak a fórumon a nemzet rnegmentőiként dicsérve sajátmagukat. A szó modern értelmében vett úri ember eszményének kialakításában a vallásosság és a hazafiasság az erkölcsi munka alapja. Gazdag érzelmi és értelmi kincs mind a kettő. Környezeted, neveltetésed kifejleszti lelkedben azon dispozíciókat, melyekkel ezeket a nagy értékeket magadévá teheted. De a környezet és a nevelés hatása idővel gyengül, különösen azoknál, akiknél a fejlődő kritikai szellem a lelki önállóságot hamar létrehozza. A nevelés munkáját át kell vennie az önnevelésnek. Ez kevésbbé rendszeres, mint szüleid vagy tanáraid nevelői tevékenysége, de épen olyan fontos, mert alkalomszerű megnyilvánulása egész életeden végigkísér. Minden ember lelkében többé vagy kevésbbé tudatos formában folyik önnevelő tevékenység, mondhatnók úgy is, hogy más kárán tanul az okos, a kevésbbé okos a sajátján. Kellő önismeret az alapja az önnevelésnek. Tisztában kell lenned sajátmagaddal, ismerned kell tehetséged határait, hajlamaidat, akár jók, akár rosszak legyenek. Könnyű felállítani a követelményt, mondod, nehéz megismerni sajátmagamat. Igazad van. Helyes önismeretre jutni nagyon nehéz dolog. Vannak, akik naiv önbizalmukban minden jót feltételeznek magukról, kudarcaikért mindig mást okolnak, nincs az az emelkedést igérő állás, amit habozás nélkül el nem fogadnának, annyira meg vannak győződve, hogy mindenre alkalmasak. Nem ritka típus ez napjainkban A másik véglet a sajnálatraméltóbb. Ide azok tartoznak, akiket a csekélyebb értékűség rögeszméje tart megszállva. Önbizalmuk gyenge, ha futja is még közben-közben önálló elhatározásra, erejük gyorsan elpárolog, jön a régi refrén: ez a dolog nem nekem való, ehhez nekem nincsen tehetségem. A világért sem kísérelné meg szívós, kitartó munkával leküzdeni ezt a gyengeséget, inkább a hazugságnak egész arzenáljával védi magát, és a legnagyobb baj az, hogy hazugságait rövid idő múlva már maga is hiszi, a legundorítóbb önámítás prédájának dobja oda magát. Mi az oka annak, hogy korunkban szinte megdöbbentően hiányos az emberek önismerete? Az első és legfontosabb okot abban látjuk, hogy az embereknek, különösen a nagyvárosiaknak alig van idejük önmagukkal foglalkozni. Rengeteg időt lefoglal a mindennapi kenyér gondja és a megmaradó időt teljesen leköti a szórakozás. Pascal, a nagy pszichológiai érzékkel megáldott bölcselő helyesen látta a szórakozásban a menekülést a nagy problémák elől. Az ember fél szembekerülni a nagy kérdésekkel, elodázza a komoly számvetés pillanatait. Ha kifelé le is tudja vetni a szégyenkezés utolsó maradványait is, befelé még mindig marad nyoma esetleg elzüllött erkölcsi énjének, és fél vele találkozni. Az átlagos művelt ember fogalma az erkölcsi egyéniség formálásáról sokszor hihetetlenül kezdetleges. Legtöbbször szélsőségesen optimista, egy-egy érzelmi felbuzdulással akar régen meggyökerezett hibákat kiirtani. Mennyivel bölcsebb élettapasztalat töltötte el Krisztus követésének középkori szerzetes szerzőjét, mikor azt mondotta, ha minden évben csak egyetlen fajtáját tudnók levetni a bűnnek, mihamar nagy szentek lennénk. Belőlünk hiányzik az alázat beismerni gyengeségünket.