Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1938
16 nünk az Árpádkor hősies erőfeszítése, mely országot épített és védett meg annyi irigy szomszéd támadása közepett. A másfélszázados török harcok óriási véráldozatot követeltek, de nemzeti létünk igenlése, szabadságunk mindennél többre értékelése diadalmasan, megedződve kerültek ki belőlük. Hazánk megcsonkítottságában is reményünket az a történelmi tudat teszi erőssé, hogy a Kárpátok koszorújában az első szerep a mienk. Hazánkat jól ismerő külföldi diplomatától hallottuk egyszer, hogy a müveit magyar ember sokkal jobban ismeri népe történetét, mint más nagy országok hasonló műveltségű fiai. A kevésbbé jóindulatú idegenek meg azt vetik szemünkre, hogy egy régen elmúlt nagyhatalmi ábránd álmodozói vagyunk, akik nem számolnak a megváltozott viszonyokkal, akik felett már eljárt az idő. Az igazságot abban kell keresnünk, hogy nemzeti büszkeségünk forrása hazánk története. Állami létünk fejlődése nem volt függvénye egyetlen szomszédos állam történetének sem; ami sajátságosan magyar, az volt számunkra a legfőbb érték, mely elhatárolt, elválasztott bennünket a habsburgi birodalom-szervezet többi tagjától még a legnagyobb elnyomás korában is. így lett a nemzet története a magyarságnak benső, mondhatnók szívügye. És hozzátehetjük, hogy nincs nép Európában, mely odaadóban teljesítette volna kötelességét az egész nyugati műveltséggel szemben, mint a magyar. A nagy közös célok önzetlen szolgálatáért pedig kitüntetés jár, amit megkapunk a büszke öntudatban, ami eltölti lelkünket, mikor a magyar nemzet történetét olvassuk. Már láttál múzeumokban termeket, melyekben kezdetleges agyagedények, ütött-kopott régi tárgyak voltak kiállítva. Sejtelmed sem volt arról, milyen célt szolgálhattak ezek a dolgok valamikor és tovább mentél más termek felé, ahol újabb korok művészetének kincsei gyönyörködtettek. Pedig a szaktudósnak épen az előbbiek voltak az értékesebbek, a neked tetsző termeket talán meg sem nézte. A rozzant régi tárgyak neki egy régi magyarországi római telepről meséltek, ahova egy letűnt, hatalmas világbirodalomnak kultúrája ért el. Az a néhány apró tárgy elmeséli neki ennek a telepnek életét, mindennapi szokásait, vallási műveltségét és egy egész világ elevenedik meg a tudós szemlélő képzeletében. Ha néhány fennmaradt régiség is ennyire vissza tudja idézni rég eltűnt népek műveltségét, mennyire inkább visszavisz bennünket művelődésünk történetének bármely korszakába a magyar irodalom. Ha hiszünk a magyar lélek létezésében, akkor a magyar irodalmat a magyar lélek tükrének kell neveznünk. A magyarság szelleme benne fejeződik ki legtökéletesebben. Ha lélekben teljesen magyar akarsz lenni, feltétlenül ismerned kell a magyar irodalmat. De nemcsak könyvismeretre kell szert tenned. Szinte végig kell élned annak a szellemnek egész életét, mely a magyar irodalmat élteti. Lásd, a százéves faóriás is hoz virágokat, de ezekben az új hajtásokban nem lenne élet, ha a régi százéves organizmus nem adná, nem szállítaná hozzá mindazt, amire szüksége van. Ha beszélni tudna, biztosan elmondaná neki nagy tapasztalatának minden kincsét. De az ősi fa sem élne, ha nem hajtana már virágokat. Az életnek feltétele az évről-évre jövő új hajtás, új virágzás. így van ez nemzetünk szellemi életénél is. Ő ad neked életet, de ő is csak úgy él tovább, ha benned tovább fejlődhetik. Együtt kell maradnotok. Ő ugyan nem érzi meg egy-két hajtás pusztulását, de ha valami vihar minden új hajtást letépne róla, belepusztulna.
