Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1938
10 vette el a Kárpátok koszorúját, Erdély kincses világát, Bánát búzatermő síkságát, az Adria kéklő hullámait. Hogy miért, azt nem tudjuk. Az ő világ-tervébe belelátni nem tudunk. Talán büntetésből, mert sokat vétkeztünk, sok verést megérdemeltünk! Talán szeretetből, hogy megneveljen, átalakítson, először különbbé tegyen, hogy azután boldogabbá tehessen? Mindegy, hogy miért, legyen áldott az ő akarata. S most húsz év múlva az Ur adta vissza egy részét a szentistváni örökségnek. Hogy miért, azt most nem tudjuk. Talán mert megelégelte a hazugság uralmát s egy lehelletével szétfújta a hazug szerződésekkel összetákolt kártyavárat? Talán mert megsajnálta a magyar szívek szenvedéseit s le akarta törölni a könnyeket. Mindegy, hogy miért, legyen ezerszer áldott az ő akarata. A szép magyar napoknak legnagyobb élménye ez volt: érezni azt az embereken kívül és az embereken felül álló erőt, amint közvetlenül benyúl nemzetek és népek sorsába. S talán nem tudatosan, de érezték ezt a tanulók is. A legkedvesebb megnyilatkozások egyike volt az az öröm, mely egy nem parancsolt és nem megrendezett ünnepségben nyilvánult meg. A müncheni döntést követő napon a fúvós zenekar az igazgató engedélyével az utolsó tízpercekben indulókat és magyar dalokat fujt az udvaron. A többi fiú pedig mámoros örömben járkált, ugrált, dalolt, ujjongott. Az ablakból mosolygó arccal nézték a tanárok ezt a fegyelemsértést, mert ezt az örömet, ezt a mámoros boldogságot nem az okozta, hogy az órából elvesznek valamit, hanem a lélek mélyén szunnyadó közösség-érzet forrasztotta össze azon a napon az együtt ünneplöket. Ó bárcsak ez a nagy közösségbe-forradás ne csak egy ünnepi, kivételes napnak lenne az élménye! ö bárcsak a munkás hétköznapok során is egymásra ismerne és egy ütemben dobogna kivétel nélkül minden magyar szív! Mert ez az egység: a magyar szívek, a magyar lélek egysége, melyért az Isten visszaadja teljes egészében mindazt, amit saját hibánkból elvesztegettünk.
