Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1937

5 rendező elv tudja a lelki folyamatok egységéből az egyik vagy a másik mozzanatot előtérbe állítani, hogy erősebben megvilágíthassa. De maga az akarat a valóságban létező lelki működés, ami ha a gondolkodástól, érzéstől nem is független, de tőlük mégis különböző. Az angol racionalizmus befolyása alatt materialista világnézetű tudósdk tagadták az akarat létezését. Még a nagy modern pszihiáter, Ziehen is csak érzéklést, képzetet, gondolati asszociációt és érzelem-folyamatot látott az akarat működésében. A lélektan és a neveléstudomány nagy hálával tartozik Narciss Ach-nak és a jezsuita Lindworsky professzornak, akik teljes tudományos alapon, kísérletekkel bizonyították be az akarat működésének, az akarásnak más lelki folyamatoktól, aktusoktól való különbözését. Az akarat más tehát mint az érzelem vagy a gondolkodás, de neki is van előfeltétele, primaerebb lelki valóság, a törekvés. Életünk a töreksésnek szakadatlan láncolata. Még a leglelkibb, legszellemibb élet is a törekvéseken alapul. Mindennapi életünkben, gondolkodásunkban, figyelésünkben, képzeletünkben ott van a sajátságos színezet, amelyet egyéniségünkbe ágyazott dinamikus belső erőnk ád. Az emberi lélekben ott van az Istentől adott csíra, mely a kegyelemmel, a lélekbe oltott természetes erőkkel kifejlődésre tör, ami a gondolkodó, sajátmagát és a külső világot helyesen szemlélő emberben állandóan működik és hajtja az emberi lelket végső célja, Isten felé. Vannak a lélekben vitális törekvések, melyek a test ellátására hajtanak, lelki törekvések, melyek munkára, a szellemi élet gazdagítására, a gyakorlati lelki élet szükségleteinek kielégítésére késztetnek. Különbséget kell azonban tennünk ösztön és törekvés között. Az ösztön biológiai fogalom, mely csak részben fedi a vitális törekvéseknek egyrészét, a szellemi törekvésekre nem vonatkozik. A törekvés szellemi aktus, az akarati elhatározásnak mintegy anyaga, melynek az akarati elhatározás adja meg az igazi formáját. A törekvés értékre irányul, mégpedig olyanra, amit értelmem már előzően ismert. A megismert, átélt érték mint motívum, cél-ok hat az emberre, érzelmemet, értelmemet szinte maga felé irányítja. A motívum, a cél-ok nem parancsol, nem kényszerít, csak alapot ad, irányít, hogy szabad elhatározásommal, szabad cselekvésemmel a bennem levő törekvések erejét felhasználva megközelítsem, elérjem őt. Szándékosan írtuk, hogy a cél elérésében a bennünk levő törekvések erejére támaszkodunk és nem az akaraterőre. Az akaraterő létezéséi a közfelfogás sohasem tagadta, a tudomány igen. A pszihológusok egy része az erősebb törekvés javára, más része az erősebb, nagyobb erővel vonzó cél-ok javára írta az akarati elhatározásban megnyilvánuló erőt. A kérdés legújabb tudományos állása a közfelfogásnak ad igazat: valóban van sajátságos akaraterő. Természetesen nem csak abban a mozivászonról ismert formájában, melynek optikai megnyilvánulása a jó profil, markáns száj, éles szem, akusztikai kifejezése az ellenmondást nem tűrő hang, hanem az akaraterő lelki folyamat is, mely lehetővé teszi, hogy a lehetséges cselekvések között gyorsan és helyesen válasszunk, a választottat pedig véghez is vigyük. Wilfert helyesen látja az elhatározás erejét az áldozatkészségben. Valóban az elhatározás választás egy cselekvés javára, mert a többit fel kell áldoznom. A határozatlanok nem