Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935

65 számontartott segédtisztek még: Osterer Gusztáv szigorló állatorvos, vízi-tiszti­tábort végzett tiszt. Rácz Gábor joghallgató, Rajner M. Vilmos, Ráskay László Ludovika-akademikusok Knoll István joghallgató, Riegler Richard orvostanhallgató, Mlinkó Géza műegyetemi hallgató, Pál József postai tisztv., Villányi Anaklét, Pá­los Ferenc, Brúzer Gellért, Olofsson Piacid bencés főisk. hallgatók. őrsvezetők: Holvay Endre, Simkó Béla, Szoboszlay Zoltán, Haller Kálmán, Olajos Andor, Szakváry Károly, Hegedűs László, Hóman Bálint, Márton Zoltán, Privler Béla, Vigh Béla VIII. o. t., Óhegyi Miklós, Szokolay Ferenc, Németh Andor, Veress György VII. o. t., Pálvölgyi Gyula, Vaskúti Károly, Romek Árpád, Pálfy József, Schüller Gusztáv, Timkó Imre, Iváskó János VI. o. tanulók. 1. A cserkészek a nyári szünetben Zalavármegyében, Viriusztelep közelében tá­boroztak. A tábor június 21-én' kezdődött és július 9-ig tartott. A tábor parancs­noka Havasi Lucius, h. parancsnokok Barabás Ince és Simonyi Kunó voltak. A tá­borunkon részt vett Andreidesz Teofil atya is, akit a fiúk annyira megszerettek, hogy midőn a táborba azon szomorú hír érkezett, hogy a főapát úr őméltósága Barabás Incét Pannonhalmára helyezte, az ő raja szinte egyhangúlag Teofil atyát óhajtotta rajparancsnokának. A tábornak sok nehézséggel kellett megküzdenie. A Balaton zalai oldalának zöldségnemüekben való nehézsége az élelmezés körül szerzett sok gondot. Az előző év rossz termése a szalma beszerzését tette majdnem lehetetlenné. Meg kellett küzdenünk a szomszédos községek közönyösségével, mely­lyel szemben csakis a tanító jóindulatára és vitéz Pallaghy Dezső ny. tábornok, földbirtokosra támaszkodhattunk. A részvételi díj a vasúti költségekkel együtt 35 P volt. Kedvezményül, táborozási segélyül a csapat 575 P-t adott a táborozáshoz. A táborozáson résztvevők száma 89 volt. Jún. 30-tól júl. 5-ig a csapat a kiscserké­szek közül 25 fiút látott vendégül. A tábor igen jól sikerült. Célja nem annyira a pihenés, mint annak bemutatása és gyakorlati megvalósítása, milyen legyen az igazi fiú vakációi élete. Súlyt helyeztünk a fiúk vallásos életére. A reggeli imát énekelve végeztük, a cserkészek — a szolgálatos őrsöket leszámítva — hétköznap is hall­gattak szentmisét, melyre a környéken lakó nyaralók is ellátogattak. Örvendetes jelenség, hogy egyre jobban emelkedik azon cserkészek száma, akik a táborozás idején naponkint áldoznak. Ezen fiúk a tábor után az iskolai évben is törekszenek lelki életük kimélyítésére és akkor is iparkodnak úgy élni, mint az első kereszté­nyek: a szentmise hallgatásakor szentáldozással is egyesülnek a lelki élet adójá­val. Minden este a tábortűz után az esti imával kapcsolatban volt rövid lelki olvas­mány. Ennek fontosságát nem kell kiemelnem. Fiainknak hozzá kell szokniok, hogy sokra becsüljék a lelkiolvasmányt. Érettségi után elmarad a hittan, s az utca, a tár­saság, melyben élnek, a szórakozások, melyeken részt vesznek mind azon vannak, hogy a vallásos élettől elterelje a fiatalság figyelmét, s üres lesz a lelkük. Szinte egyedül a lelkiovasmány az, mely naponkint újra és újra lelki elektromossággal megtölti az ilyen elhidegülő szívet; csakis a lelki olvasmányt végző komoly egye­temi hallgató állja meg a helyét annyira, hogy az anya puha, meleg kezétől elsza­kadva, addig míg a másik meleg kezet meg nem találja, a vallásos és erkölcsös életben kitartson. A táborból több kirándulást is rendeztünk: Tapolcára, Bada­csonyra, Kövágóörs felé. A szülőknek is volt módjuk, hogy a fiúkat meglátogat­hassák. A látogatás ideje június 30. volt. A tábort meglátogatta Hóman Bálint val­lás- és közoktatásügyi miniszter úr, Darányi Kálmán földmívelésügyi miniszter úr, az igazgató úr, mint a szervezötestület új elnöke; Kováts Arisztid, pannonhalmi al­perjel úr, az intézet volt tanára, ezeken kívül nagyon sok szülő; a szervezőbizott­ságból Szegedi Tasziló, Cseley József főorvos úr, Elek Ferenc földbirtokos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom