Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935
20 kulturjavak közlésére, az iskola feladata az az alakítás, amely az új nemzedéket a kultúra tudatos hordozójává és munkásává teszi. A művelődési eszmények elsősorban az iskolára hatottak és innen van, hogy az utolsó 150 évben az iskolaügy állandóan aktuális téma volt. Iskolareformok elég sűrűn követték egymást a háború előtti években is, de a húszas években úgyszólván mindenütt serény reformáló törekvés igyekezett az iskolai oktatás átszervezésével gátat emelni az ifjúságban is terjedő művelődési válságnak, vagy kaput nyitni az utóbbi évek pedagógiai áramlatai előtt. Az állam a kulturának szerves része, eszményi célja a legfőbb művelődési javak megvalósítása. Elsőrendű érdeke tehát következetes kultúrpolitikával az iskolaügyet úgy szabályozni, hogy éppen nevelés alatt álló nemzedéke korszerű, az egyetemes emberi és nemzeti művelődésnek megfelelő nevelésben részesüljön. Nálunk az 1777-es Ratio Educationis óta az iskolapolitika legfőbb irányítója az állam. Addig majdnem kizárólag vallási ügy volt az iskola, katolikus intézeteink nagyrészében a jezsuita és piarista szerzetek sajátságos célkitűzései époly hiánytalanul érvényesülhettek, mint protestáns iskoláinkban az egyes felekezetek nevelési eszményei. A Ratio Educationis a kor abszolutisztikus szellemének megfelelően állami felségjognak nyilvánította és a népiskolától az egyetemig egységes elgondolás keretébe illesztette bele az egész iskolaügyet. A középiskolát illetőleg az utilitarista racionalizmus érvényesül benne, a tantárgyak nagy mennyiség anyagilag is az egész általános műveltséget hivatott közölni. Művelődési eszménye az állam számára hasznos polgár, aki az állam szerkezetébe való beilleszkedését már a középiskolában közölt hasznos ismeretek elsajátításával kezdi el. A középiskola tagozata hármas volt. Az alapokat a háromévfolyamos grammatikai iskola vetette meg, erre épült a két esztendős gimnáziumi tagozat, amit a két éves filozófiai kurzus követett. A Ratio Educationis a különböző iskolafenntartó vallásfelekezetek államhoz való viszonyát is egységessé tette. A protestáns vallásfelekezetek küzdöttek az idevágó rendelkezések ellen (a katolikus vallás 1848-\g államvallás volt) és 1790-ben sikerült tanügyi autonómiájukat újra biztosítani. Innen kezdve a katolikus és protestáns iskolaügy sorsa kettéágazódik. A katolikus iskolák az autonómia hijján a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése vagy vezetése alatt maradtak, míg a protestánsok iskolaügye az állam főfelügyelete alatt széleskörű önrendelkezési jogot élvezett. Az eltérő jogi helyzet és az államhatalommal való szorosabb kapcsolat ellenére sem került sor kultúrharcra a tanüggyel kapcsolatban. Az állami törvényhozás tiszteletben tartotta a katolikus egyház történelmi jogát, s a tanítórendek az állami rendelkezések pontos megtartása által semmivel sem maradtak el az állam iskoláival való versenyben. E tekintetben a magyar katolikus iskolaügy szerencsésebb helyzetben volt és van, mint a német, ahol az iskolatörvények sorozata állandó harcot jelentett, amelyeknek során felmerült ellentéteket maiglan sem lehetett áthidalni; vagy a francia, ahol a feltétlen szabadság lehetővé teszi, hogy az egyházi fennhatóság, főleg a püspökök, szabadon rendelkezzenek iskoláikban jórészt megfelelő képzettséget nélkülöző tanáraikkal, mert az állami tényezők előtti vizsgálat, a baccalauréats, az intézetek teljes önállóságát úgyis illuzórikussá teszi. Nálunk az egyház és állam viszonyát az iskolaügy terén a legteljesebb harmónia és
