Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935

16 teniök. A forradalom utáni időben nálunk is mutatkozott kedv olyan foglalkozások iránt, amelyeken az egyéni élelmesség ad boldogulást, de most már megint visszaestünk a régi hibába: mindenki az államtól vár kenyeret, fixfizetéses állásra törekszik. Nem képességeket akar szerezni, hanem csak képesítést, bizonyítványt, diplomái. Mint a fuldokló a szalmaszálba, úgy kapaszkodik kétségbeesetten ebbe a papírosba és nem akar ráeszmélni, hogy a bizonyítvány- és diploma-inflációval mennyire csökken ezeknek értéke. Sok keserű panaszt lehet hallani a túlterhelés ellen. Hány olyan tanuló van, aki egész nap el van foglalva tanulással, ott ül a könyv mellett sokszor késő estig, soha sem ér rá semmire, még egy kis sétára sem, a bizonyítvány mégis gyenge, nem mutatja ennek a sok fáradozásnak az eredményét. A túlterhelés kérdése a mai tanuló ifjúságnak egyik legnehezebb és legéletbevágóbb problémája. A gyermeket túlterhelni annyit jelent, mint fáradttá, kimerültté tenni, mielőtt megkezdhette volna igazi munkáját, amely életpályáján reája vár, annyi mint a küzdelem előtt lefegyverezni, mint a vándormadárnak szárnyait lenyesni tengerentúli nagy útja előtt. Az élet versenyében kedvezőbb a helyzete annak, aki kevesebbet tud ugyan, de pihent, friss erővel indul, mint aki sokat tanult, de már nincsen benne semmi lendület. A pedagógusok és a tanügyi vezető férfiak épen ezért nagyon komolyan foglalkoznak a túlterhelés kérdésével és mindent elkövetnek, hogy a helyes megoldást eltalálják. Mert túlterhelés valóban van. Sok tanulónak egész napja le van foglalva, alig jut ideje egy kis pihenésre, néha még az alvás ideje is megrövidül. Későn fekszik le, másnap fáradtan ébred, álmosan megy iskolába. Persze így nem tud figyelni, nem érti meg kellőképen a magyarázatot, otthoni munkája több és nehezebb lesz, megint késő estig kell dolgoznia, tehát másnap még fáradtabb. A baj így fokozza önmagát, a helyzet mind roszszabb lesz. A túlterhelést azonban nem annyira az iskola rovására kell írni, mint inkább más tényezőkre. Egyik ok gyanánt szerepelnek a melléktárgyak és az iskolával kapcsolatos mellékfoglalkozások. Némelyik tanulónak az egész iskolaéven keresztül minden délutánja le van foglalva. Cserkész, vívni tanul, tánciskolába jár, nyelvórákat vesz, zeneórákra jár, részt vesz a fizikai, kémiai gyakorlatokon, de ki tudná elszámlálni, hogy még mi mindenen. Mindezek nagyon helyes és hasznos dolgok, de nem mindegyik egyszerre ugyanannak. Bármely ilyen mellékfoglalkozás csak azoknak való, akik ezt az iskolai rendes munka mellett könnyen bírják. Akinek ez maga is elég, az semmi másra ne pazarolja idejét és erejét. Senki ne vegyen többet magára, mint amennyit megerőltetés nélkül megbír. A szülők jószándékból iparkodnak gyermekeiket mentől jobban kiképezni. Fontosnak tartják, hogy modern nyelveket tanuljanak, mert a gyakorlati életben majd nagyobb szükségük lesz ezekre, mint az iskolában tanult tárgyakra. A nem kötelező tárgyak túltengése mögött — tudatosan, vagy tudattalanul — némi bizalmatlanság lappang. Sokan azt hiszik, hogy az iskola nem az életre készít elő. Az ottani tárgyakat meg kell ugyan ta-