Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1933

36 ifjúságomat boldoggá, gondtalanná varázsoltátok! Hogy megtanítottatok az otthon szeretetére. Most, hogy magam is apa vagyok, most értékelem önfeláldozó szereteteteket valódi nagyságában. Megbecsülhetetlen kincs, ha a gyermek a szülői házból lelkébe zárva, magával viszi az életbe a hit vigasztalását. Nemcsak anyanyelv van, van anyahit is. Egészen más annak az embernek életfelfogása, kinek boldog gyermekkora volt, kit édesanyja tanított meg a Miatyánkra... ...A gimnáziumi évek teltek-múltak, jött az érettségi, érettségi-bankett és én otthagytam a győri intézetet. Jó tanáraim útravalóul három ajándékot raktak tarisznyámba: a hitet, hazaszeretetet, tudásvágyat. — Most tudom csak, minő nagy kinccsel ; láttak el. Most, hosszú évek után, csalódások, illúziók szétfoszlása után, hálát adok Istenemnek, hogy annyi kataklizmán keresztül is tarisznyámban van még a szülői ház és jó tanáraim útravalója. Sokszor volt veszedelemben. — Az egyetemi évek, a túlságos nagy szabadság, az életbe lépő ifjú önérzeti túltengése, az össze-vissza való olvasmányok, zavaros filozófiai rendszerek, rossz tanácsadók, sokszor veszedelmeztették. — A bornak is forrni kell. — Minden ember válságokon megy keresztül. Hitem ma nem az a sejtelmes, áhítatos, éteri hit, ami diákkoromban volt. Hitem ma öntudatos. — Hitem ma életbölcseletem. — Hitem ma életem rendjének szabályozója. Arra tanít, hogy alázkodjunk meg. — Hintsük be fejünket hamuval. Nagy kár, hogy nincs az évben több Hamvazószerda. Óvakodjunk, hogy úrrá legyen rajtunk a boldog emberek elbizakodottsága, amit a görögök hybrisnek neveztek. — Mondhatja-e magát az ember, a haláláig boldognak. Vetésed ma zöldül, tele van reménységgel, de a következő órában jégeső jöhet, mely reményedet tönkreteszi. „Senki halandó embert, kinek még hátra van végső napja, ne nevezzen boldognak, míg élete véghatárát bánat nélkül el nem érte biztosan", tanítja Szofoklesz, mikor Oedipusz király tragikumát elénk tárja. Ne ítéljünk szigorúan, hiszen szenvedő emberek vagyunk valamennyien. Ne taszítsunk el magunktól senkit, még a bűnösöket, hitetleneket se, — Szerencsétlenek, nyomorultak ők, az élet hajótöröttjei. Emberek! Szomorú szívvel látom, mikor világnézetetek élesrefent kardjával rohantok egymásra s harcotok nyomán állandó marad a gyűlölség-, a harag, az ellenségeskedés. Nem helyes beszéd az sem, mikor világnézlet félretételéről szolotok. — Világnézlet nélkül ember nem élhet. Hanem tanuljátok meg és kövessétek a keresztény világnézlet igazi tanításait, szeressétek egymást, mert a szeretetnek nagy a hatalma s bizony mondom nektek, egyedül ez fogja a beteg világot meggyógyítani. Kevély ember, mire kevélykedel? Hiszen nem tudunk semmit. Nem tudjuk, honnan jövünk, nem tudjuk, hova megyünk. Végesek az emberi tudás határai s még ez a véges tudás sem fér meg egy emberi agyban.