Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1933

19 nelmi emberi életet. Az egyéni élet mélyén is ott rejlenek ezek a tragikus ellentétek. Mi lesz mármost a kiegyensúlyozó hatalom, amely ezek fölé az örvények fölé hidat von? Mi lehetne az más, mint a szeretet. Igenis, mi nem akarunk a fellegeknek embert nevelni. Mi nevelésünk ben küzdő embert akarunk kialakítani. Olyan embert, akiben az eszmények csillagfénye lobog, de akiben ez az eszményi csillagfény a valóságos élet kavargó világában, mint konkrét erő domborodik ki. Lehet-e a mi nevelési eszményünk jobb, szebb, helyesebb, mint hogy a valóságos élet tragikus küzdelmeire állítjuk be és ezekre a küzdelmekre lendítjük be a fiúk alakuló férfi lelkét. És történhetik-e jobban e küzdelemre nevelés, mint azzal, hogy látja a mi erőfeszítésünket is? Az apa és anya képe reális eszménnyé épen azáltal lesz, hogy nem csillagfényből szőtt, nem illúziós meseködből alakult, könnyen bomló, porhanyós formában áll bele az ifjú lelkébe, hanem a küzdés acélkalapácsa alatt kivésett, az ellentétek sistergő harcában megedzett formában. Küzdelmek, szakadékok, ellentétek vannak a mi életünkben is és ezt ne is akarjuk eltagadni, de ezen ellentétek és szakadékok fölé a mi szeretettől átizzított jóakaratunk von hidat. Mindig, mindenekfölött akarjuk az erkölcsi jót. Gyarlók, törékenyek, emberek vagyunk, de mint emberek azok közé akarunk tartozni, akikről látják, megérzik fiaink, hogy minden körülmények között a jót akaró'szeretet sugárzik ki belőlünk. És mi ennek a jót akaró szeretetnek örök megnyilvánulási tárgya? Mi lehetne az más, mint az áldozat. A szeretet áldozatban nyilvánul. A szeretet szükségképpen aszimmetrikus jelenség. Adni akar és magát önfeledten osztani. Ha valahol kétoldalú szerződést látunk, vagyis ahol az átadásra viszonzást várunk, kiegyenlítődést követelünk, ott üzletről van szó és nem szeretetről. A szeretetben van valami viszonozhatatlan, valami kiegyensúlyozhatatlan aszimmetria és éppen ez az aszimmetria a szépsége a szeretetnek. Ez a kifizethetetlen adósság az, ami a szeretetben megfogja az ember eszét, leköti a szívét, elragadja az érzését. A szeretetnek ez az irracionális eleme az áldozat. Az igazi szeretet mindig az áldozat jegyében jár. Az Isten is így szeret minket. Mert mi más a kereszt, mint Isten szeretetének áldozati megnyilvánulása? A keresztáldozat az Isten szeretetének aszimmetrikus, irracionális megnyilvánulása. Lehet-e a keresztáldozatot ésszel fölérteni? Lehet-e a keresztáldozatot emberi hálával meghálálni? Soha. És íme, ezért lett a kereszt minden igazi szeretetnek örök, soha el nem múló szimbóluma. Égjen, lobogjon, lángoljon a kereszt lelke, jele, magával sodró szelleme a mi nevelői munkánkban is. Az önfeláldozó, küzdő szeretet fogja kigyújtani és áttüzesíteni pubescens, káotikus, alakuló fiaink lelkében azokat az eszményeket, amelyek minden szónál erősebben, minden parancsnál keményebben, minden utasításnál hatékonyabban fogják irányítani őket, az ő életüket, az ő jellemük kialakulását. Jandik József, a Regnum Marianum tagja, hittanár.