Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1933
17 nek. Ebbe a misztikusan kavargó mélységbe már csak az isteni kegyelem mindenható és mindentudó ereje tud belenyúlni. A harmadik tényező mi vagyunk: szülök és nevelök. Csak a harmadik helyre kerültünk. Van ebben valami szerénység és alázatosság. De, mint minden igaz szerénység és alázatosság, úgy ez is az igazságban gyökeredzik. Minél idősebb, minél tapasztaltabb leszek ezen szent munka és élethivatás terén, annál alázatosabb, annál szerényebbnek kell lennem. A nevelői munka nagyon alázatossá teszi az embert. „Res sacra puer", — mondották a latinok, — vagyis hogy szent dolog a gyermek. Áll ez abban a természetes értelemben is, hogy minden gyermek valamiképpen az Úristen szentelt üzenete ebbe a világba, de áll e közmondás értelme úgyis, hogy mint minden szent dologban, úgy a gyermekben is van valami misztikus, döbbenetes homály, a nevelői lendületet megtorpanásra késztető bizonytalanság, ihletett alázatosságra és imádkozó szerénységre tanító titok. A lélek, a személyiség akárhogy forgatjuk is a dolgot, mindig szentély marad, sőt a szentek-szentje. Szentek-szentjében homály volt. Oda a profán élet fénysugara nem hatolt be soha sem. Az egyéni öntudat és elhatározás lezárt frigyszekrényében ugyan ott van az Isten parancsolatainak és kinyilatkoztatásának kőtáblája, amelyet ihletett, prófétai kezek írtak le és helyeztek el ott. E titokzatos frigyszekrény fölött állandóan ott lebeg az Úristen lelke, mely hol mint égő felhőoszlop, hol mint sziporkázó lángtenger irányít, emel, sujt, vagy éget, de a szent homály borzongató titokzatossága is ott van. Minden gyermek ilyen szent dolog és ilyen alázatosságra ihlető tény. Mindazonáltal az ószövetségi szentélyben is égett az olajlámpa. Abban a szent homályban fényt és világosságot hintettek azok a lángnyelvek és pirosló derengést árasztott az illatáldozatok oltárán izzó parázs. Ebben a lélekszentélyben is égnek ilyen lángnyelvek és parázslik ilyen illatos tűz. Ezeket a lángokat, ezt a tüzet is szentelt kezek gyújtják, szentelt kezek ápolják. Ezek a szent lángok, ezek a fényt derítő tüzek azok az eszmények, amelyeket mi gyujtunk és ápolunk az ő lélekszentélyük mélyén. A szentek-szentjében elsősorban az égő felhőoszlop szórt világosságot. Az ifjú lelkének is első és mindenekfölött álló eszménye legyen a mi Urunk Jézus Krisztus, ki éppen ezért lett emberré, hogy mindenkor példaképe és eszménye, még pedig megtestesült eszményképe lehessen minden embernek. De ez égő felhőoszlop mellett ott piroslottak az emberi kezek által gyújtott tüzek is. Nekünk is áhítattal kell meggyújtanunk az ifjú lélek szentélyében azokat a tüzeket, amelyeket én eszményeknek nevezek. E szent tüzek gyújtása nem szavakkal történik. A szó csak igen gyönge eszköz az eszmények kialakulásában. Saját élettapasztalatainkból tudhatjuk, hogy milyen kevés hatással volt reánk életünkben a szó és ugyancsak ez a tapasztalat mutatja meg, milyen mélységes hatással volt reánk egy-egy élmény. A beszédek közül, amelyeket nekünk mondottak, alig emlékezünk egyre, kettőre, de mily mélységes, egész életre kiható áramlással él bennünk egy-egy esemény, szüleink életének küzdelme, édesanyánk kitartása a szenvedésben, csendes, hangtalan hősiessége, valamelyik nevelőnk megértő szeretete, melengető jósága, mellénk álló türelme. Ezek azok a tényezők, amelyek szavak nélkül is állandó irányítással hatnak és mint kitörül-