Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932

27 állítják, hanem megmutatják az utat neki, melyen haladni kell, hogy újra a magasságok felé emelkedhessék. Ez a segítő kéz Krisztus, a csónak, az út: az ö evangéliuma. Kétezer esztendő távlatán át nézve, óriási megrázkódtatások érték az emberiséget. A világ térképét újra meg újra szabták. Sokszor még a leg­nagyobb, megingathatatlannak látszó hatalom is megdőlt, eltűnt úgy, hogy talán nyoma se maradjon. Egy maradt meg csak, amit nem tudott letörni az évszázadok vaskeze, mely sziklaszilárdan állott mindig a szenvedélyek viharában: a Kereszt. A múló évszázadok során minden megváltozott, a kor­szellem, eszmék váltogatták egymást s legtöbbször legjobban változott maga a változhatatlannak hitt ember is. Csak egy nem változott soha: a Kereszt. Megmaradt mindig annak a fénylő tüzoszlopnak, mely a tévelygő embert a pusztából kivezette. Pedig az ember hányszor kísérelte meg, hogy eltakarja a keresztet, mert gyarló, sötétséghez szokott szeme nem bírta el annak ragyogását. Hányszor aggatta rá hiúságának, önzésének bíborát, hányszor kísérelte meg, hogy a Kálvária magasságából, fenségéből a maga köznapiságába lerántsa — hiába. Az első fuvallat — mint a vihar az őszi levelet — lesodorta a keresztet letakaró hamis lepleket, a szentségtörő kezek erőtlenül hullottak alá és a kereszt ma ott áll fényesebben és dicsőségeseb­ben, mint valaha. A kétezer év folyamán hányszor bukott el az ember. Az eszmék, melye­ket zászlajára írt, hányszor vezették tévútra. Vezéreiben mily sokszor csaló­dott. Mégis nekem úgy tűnik fel, ha sorsa tragikus is volt, sohasem volt vigasztalan, mert a Mindenható különös kegyelméből mindig akadtak kivá­lasztottak, kik változatlan hűséggel megőrizték a hitet és akik kézenfogva az embert, újból megindultak vele felfelé. 1400 évvel ezelőtt haldoklott Róma. A császári hatalomnak tekintélye nincs. Barbár hordák özönlik el utcáit. A birodalom, tehát az akkori müveit világ kiélve, kiégve, megérett a pusztulásra. Isten segítő keze ekkor sem hagyta el az embert: jön Szent Benedek, aki a pusztuló birodalom romjain egy új, mindennél szebb, hatalmasabb orszá­got, a lelkek birodalmát teremti meg. Az események százait, a nevek ezreit sorakoztathatnám fel, bizonyítva a Mindenható végtelen jóságát és türelmét, mellyel az ő tékozló fiát felemelte. Ezért nem tudok én kétségbeesni, nem tudom a fényes múlton kese­regve siratni a sivár jelent, mert hiszek a feltámadásban, hiszek az isteni szeretet mindent átütő erejű diadalában. A világ romlott, az emberek önzők. A világot vezető eszmék alapjaikban rendültek meg. A társadalom gazda­sági berendezkedése úgy látszik csődöt mondott, mert mindenütt elégedet­lenség uralkodik és forradalmi lázongás ütött tanyát. De ebben a nagy éjsza­kában már tüzek gyulladtak — igaz, hogy csak halvány rőzselángok —, melyeknek tüze nem éget, de melegít. Látom fellobogni a keresztény karitász lángjait, látok apostolokat, kik odaadják vagyonukat, mert szeretik a szegé­nyeket, lemondanak vágyaikról a becsületért és odadobják, ha kell, életüket Krisztusért Ha azt akarjuk, hogy megváltozzék a világ, még ma kell elindulnunk ezen az úton, a tüzek felé. Még ma kell hozzákezdenünk egy új épület eme­léséhez, talán a régi téglákból, de új alapokon. Az az új alap régi, de ma is

Next

/
Oldalképek
Tartalom