Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932

TÍZÉVES JUBILEUMUNK. Az idei iskolaévvel elérkeztünk budapesti letelepedésünk tizedik évéhez. Éreztük, hogy ünnepelnünk kell, kell a jövőért. Egész évünk ebben a hangulatban folyt. Nyilvánosan legelőször decemberi ünnepélyünkön szólt róla a következő beszéd, amelyet a bencés reálgimnázium Mária-Kongregációjának karácsonyi ünnepén, 1932. december 18-án, Szarvas Béla, m. államv. főmérnök mondott: Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség! Főtisztelendő Tanári Kar! Kedves Fiúk! Az Egyháznak régi, kedves hagyománya a hajnali harangszó. Elmúlik az éj, harangszó csendül, mely imára hív és munkára szólít. A harang meszszehangzó ércszavával figyelmeztet, hogy hálát adjunk a Mindenhatónak, hogy megtartott. Édes dallama lelkünkben visszhangra lel, hogy ajkunkon az ő nevével, szívünkben az ő igéivel induljunk el utunkon. Az a harangszó, mely a szomszédos plébániatemplom nagymiséjére néhány nappal ezelőtt felcsendült, szintén imára hívott, hálaadó istentiszteletre, mert a bencésgimnázium kongregációja ünnepet ült. Immár tizedszer avatta fel kongreganistáit, a Szűz Anya kis katonáit. Ezelőtt tíz esztendővel csendült fel először az áhítatos köszöntés: Üdvözlégy, Mária. Az első évben az első és egyetlen osztály kis diákjai ajkán csak halkan, elfogódva, de a következő évben mind hangosabban, mind erőteljesebben, ma pedig a teljes nyolc osztályú gimnázium több mint 500 fiának szívében egyszerre dobban fel ez az áhítattal teli imádság: Üdvözlégy, Mária! Tíz év! Más kongregáció életében csak egy korszakot, de itt annál is többet jelent, mert jelenti egyúttal a tíz évvel ezelőtt keletkezett iskola történetét is. - " J A tizedik év küszöbén álljunk meg egy pillanatra és kérdezzük, vájjon lehet-e ünnepelni ma, midőn, az élet teli van bajjal, küzködéssel, az emberek