Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1930
16 Az augusztus hónapban lezajlott, felejthetetlen országos nemzeti ünnepségeken az ifjúság egyik része még vakáción volt s távol tartózkodott a fővárostól. Az itthonlévőket összegyűjtöttük s testületileg vettünk részt az ünnepségek emlékére emelt Szent Imre szobornak felszentelési ünnepségén, a Szent Atya követének, Sincero bíbornoknak fogadásán a délivasúti pályaudvaron, továbbá a tündéri, soha el nem mosódó emlékeket hagyó eucharisztikus körmeneten. Helyünket a József-műegyetemmel szemben, a Dunaparton jelölte ki a rendezőség. Közvetlen közelségből részesültünk Krisztus király áldásában, mert éppen helyünk közelében fordult meg az Oltáriszentséget vivő hajó. Százezreknek hódolása az ostyában elrejtőzött Isten előtt, az imádó tömegeknek porbahullása, a hódolóknak lelkes éneke, meleg imádsága példaadó hatással volt az ifjúságra, amely még a körmenetet követő tűzijáték közben is hatása alatt volt a káprázatos Isten-imádásnak.. Az augusztusi ünnepségek többi megnyilvánulásaiban nem vettünk ugyan testületileg részt, de megfelelő utasításokkal irányítottuk diákjainkat az azokon való részvételre. Az ifjúság lelkesedésének egy-két megható mozzanata nyilvánult meg a fővárosba jött idegenek kalauzolásában, apróbb emlékek készítésében s boldogan ministráltak a sok idegen papnak. Szinte büszkék voltak arra, hogy francia, angol, amerikai, német, olasz, osztrák papoknak segédkezhettek a legszentebb áldozat bemutatásában. A történelmi hűség kedvéért meg kell örökítenünk Molnár Ernő II. o. tanulónak nevét, aki a sokszáz szívgárdista élén latin nyelvű beszédben köszöntötte tisztelgésünk alkalmából a Szent Atya követét. A megnyilvánulásaiban fenséges augusztusi ünnepek hatása alatt kezdtük meg az iskolai évet. Ugy terveztük, hogy az egész iskolai év Szent Imre herceg jegyében folyjon le. Ezért szeptember hó 13-án az egész intézet, sok szülőtől kísérve, külön vonaton elzarándokolt Székesfehérvárra, a szent sírjához. A testvér ciszterci rend számos tagja a cisztercita gimnázium cserkészcsapatával fogadott bennünket az állomáson és kalauzoltak a ferencrendiek templomába, ahova a történelmi feljegyzések szerint a szentet eltemették. Elfogódott lélekkel léptünk az újonnan restaurált templomba s alig, hogy elfoglaltuk helyünket, megjelent a szószéken Marschall Rafael dr. ciszterci rendi gimnáziumi hittanárnak erős vágású alakja s beszélt nekünk Szent Imréről s elmondotta, hogy mit kíván a magyar ifjúságtól ma Szent Imre. Kíván imádkozó szívet, kíván dolgos akaratot, kíván a munkától kikérgesedett kezeket, de kíván mindenekfelett ebben a testiség bűnétől agyonmocskolt világban tiszta, liliomos lelkeket. Ma jóformán minden ezen erény ellen esküszik s a csábító száz és ezer alakban áll lesben, mint prédára vérszomjas fenevad, hogy a lelkek liliomával enyhítse bűnös éhségét. A szép, de bűnös nagyváros ifjúságának légköre ez az üde, harmatos virágillatot árasztó légkör s itt kell neki felfegyverkeznie a maga lelke védelmére. Nagy a harc, de nagy értékért is folyik a küzdelem, halhatatlan lelkünk malasztos életéért. Szent Benedek kései tanítványainak is készen kell lenniök arra, hogy tövissel, vérrel védjék meg erényüket. S a gyönyörű barokk templom hatalmas ívezete alatt folytak, dörögtek, bátorítottak, lelkesítettek a szavak . . . Az ünnepi beszéd elhangzása után Szolomajer Tasziló tanár szentmisét mondott. Ennek végén az egész ifjúság ezzel a szép imádsággal ajánlotta fel magát-égi pártfogója oltalmába: „Szent Imre herceg, a magyar
