Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1930
17 katolikus egyház virágos kertjének első liliomszála, kit Isten kegyelme trón helyett az oltárra emelt, ki a királyi korona helyett a szentek mennyei koronáját nyerted el, kinek rövid földi uralkodás helyett az lett hivatásod, hogy örökké dicsősége légy a magyar hazának és mindvégig neveld ifjú magyar testvéreidet, áldjuk a nagy Istent, ki Téged oly erőssé tett, hogy a gyarló testben angyaltiszta életet éltél. Hódolva köszöntünk ezért az egész Anyaszentegyházzal és alázatosan kérünk, a szüzek isteni Jegyesének, az Ur Jézusnak trónjánál ünnepélyesen könyörögj érettünk, kik ma a Te követésedre, felajánljuk magunkat, hogy a tiszta életet, amelyre Te oly ragyogó példát adtál nekünk, mindig nagyra becsüljük és megszeressük, az ártatlanság útjába gördülő akadályokat erős akarattal legyőzzük, a test gonosz kívánságait komoly munkával, kitartó önfegyelmezéssel, buzgó imádsággal és az Ur Jézus szent testének gyakori vételével mindinkább elnémítsuk, jövendő hivatásunkra tiszta testtel és lélekkel készüljünk, hogy itt a földön méltóknak találtassunk a Te örökségednek, régi magyar hazánk feltámadásának örömére, az ítélet napján pedig kegyelmet találjunk az igazságos Bírónál s Veled együtt az Ur Jézust, a szeplőtelen Bárányt követő dicsőséges lelkek társaságába jussunk. Amen." Szállt, szállt az imádság, az igéret, a könyörgés 460 ifjúnak szívéből, ajkáról az Isten trónusához, ahol a szent szüzek társaságában dicséri Istent Szent Imre magyar királyfi az idők végtelenségéig . . . Fiúk, kik e sorokat olvassátok, imádkozzátok el gyakran ezt az imádságot! Ne felejtsétek el, hogy az 1930—31. iskolai évnek első napjaiban Ti imádkoztátok el Szent Imre sírjánál ezt az ígéretet! S mivel Székesfehérvárnak ősi magyar talaján voltunk, elzarándokoltunk egy másik sírhoz is, Ottokár püspök sírjához, akihez hasonlóan talán senki nem valósította meg az újabb magyar időkben ifjúkorában Szent Imre eszményét életében, de akihez hasonlóan — egészen biztosan — senki nem tudta évszázadok óta úgy zengeni e szentnek dicséretét, mint ő tudta beszédeiben, lelkigyakorlataiban, a Zászlónknak hasábjain. Elzarándokoltunk annak sírjához, aki egyik tudós gyülekezet előtt, amely azt vitatta, hogy a tiszta férfiúi élet nem lehetséges, nyíltan állította, bizonyította, hogy lehetséges s mikor látta a gúnyos mosolyok vonaglását az ajkakon, a kételkedés kiülését a szemekre, még jobban kihúzta egyébként is királyi termetét s szikrázó szemekkel, kipirult arccal, az orgona búgására emlékeztető hangon kijelentette, hogy igenis, lehetséges: itt a magam példája! S öklével odavágott erőtől domborodó mellére, hogy a terem visszhangzott. S a gúnyos mosoly az ajkakra fagyott, a kétely lehúzódott az arcokról . . . Igen, az ő sírjához mentünk hódolni, hálát adni, imádkozni, energiák forrásait nyitogatni. Szunyogh Xavér dr., a nagy püspök hűséges tanítványa, lelki gyermeke, beszélt nekünk a megindultságtól el-elcsukló hangon Ottokár püspökről, a szentről, a tudósról, az alázatosról, az aranyszívűről . . . S azután egyenkint elvonultunk virágdíszbe borított sírja előtt. Szívünkbe vágott e kijelentés, melyet a kápolna falába vésve olvastunk: Köszönöm. Valaki kőbevésve köszöni neki, hogy még halóporában is megsegítette. így indultunk a szentimrés iskolai évnek. Megkezdődött a tanulásnak komoly munkája, de már folytak is az előkészületek a szent ünnepének, november 5-ének megünneplésére. A bencés középiskoláknak hagyománya, hogy Szent Imre napját megüli
