Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1927

SERÉDI JUSZTINIÁN DR. Népek és nemzetek történelmük folyamán aranykorszakuk mellett válságos korszakokat is élnek át, amikor a lét és nem-lét mesgyéjén járnak. Ha él bennük az élniakarás, ha hevíti még őket az életerő, ha van még hivatásuk, nehéz korszakukban kiemelkedik közülük a vezér, aki köré csoportosulnak, megszületik a kormányos, akiknek hivatása a zátonyok, pusztulással fenyegető örvények közt a hajót biztos révbe vezetni. Ez a Perikiesek, a Themistoklesek, a Miltiadesek, a Cincinnatusok, a Caesarok, Augusztusok, Nagy Károlyok, Szt. Istvánok, Szt. Lászlók, Hunyady Jánosok, Pázmány Péterek hivatása. Ha pedig valamely nép teljesítette történelmi hivatását, elsorvadt életereje, s nem tud kitermelni magából vezért vagy kormányost, története megszűnik, l-evonul a világ színpadáról s a későbbi kor ezt írja sírhalmára: volt. Más népeknek adja át helyét, amelyek megkezdik a maguk történetét élni. Trianont is egy nemzet sírjává akarták tenni. A nemzet sírját megásták, koporsóját összeácsolták, a sírhalmára tűzendő keresztet összerótták. Már csak a temetés volt hátra s az, hogy fejfájára ezt írják: volt. De az a nemzet, amelyet bele akartak kényszeríteni sírjába, miután megcsonkították, elrutították, koronájától megfosztották, a halálra szántak utolsó erőfeszítésével kiragadta magát hóhérai kezéből s ezt mennydörögte a világba: élni akarok. A hóhérok megdermedtek, a varjak elnémultak, a sír üresen maradt. A sírt megásták, de mélysége ma már nem félelmetes. Oldalait az eső csendesen lemossa, az idő kikezdi s nem messze az az idő, amikor egyenlővé lesz a földdel, s csak fájó visszaemlékezéssel járjuk majd a helyét, mint Mohácsnak pacsirta énektől hangos virágos mezejét. Vártuk a vezért, hogy az élre állva karddal a kézben vívjuk ki igazságunkat. De karunk gyenge, vasunkat elvették. Vártuk a kormányost, hogy az imbolygó hajót erős és biztos kézzel vezesse vészben és viharban. Vártuk, vártuk, de hiába vártuk. Vezért vártunk, kormányost vártunk és . . . prófétát kaptunk. Prófétát támasztott nekünk az Ur . . . Isten küldte őt nekünk földi helytartója útján. Lelke, mint a prófétáké, Istennel társalgott s közben teljesen eggyé lett Istennel; hite, mint a prófétáké, a hegyeket átemelni tudó hit; meggyőződése, mint a prófétáké, keményebb a viharos tölgynél, acélosabb az acélnál; szava, mint a prófétáké, nem cicomás, nem