Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1927

4 pompás, de a pöröly súlya van benne, mint az igazságnak és békének; szíve, mint a prófétáké: befogad mindenkit, szegényt és gazdagot, ha él bennük kettő: imádságos Istenhit, áldozatos honszerelem . . . A megtépázott, megcsonkított, díszeitől megfosztott, ezer sebből vérző Magyarország, mint prófétát köszöntötte és fogadta Magyarország új és ifjú hercegprímását, a Római Anyaszentegyház Benjamin-bíbornokát, Esz­tergom érsekét, Serédi Jusztiniánt. Senki nem mondta neki, hogy próféta; senki nem bizonyította neki sem írásban, sem szóban, hogy próféta, hanem megérezte a lázas beteg finom érzékével, hogy 1928 január 19 hajnalán próféta lépte át a trianoni határt, megérezte, hogy ez a próféta bíborkö­pennyel a vállán a magyar hajnal bíborát jelenti. A magyar nép megérezte ezt s ezt a meggyőződését vetítette ki magából, amikor a lelkesedéstől lobogva, a jobb jövő reményétől és varázsától megittasulva, az Isten kül­döttének jelenlététől átszellemülve élő embersövényt alkotott számára a trianoni határtól az ország szívéig. A magyar nép tombolt lelkesedésében, sírt meghatódottságában, majd elhalkult, felmagasztosult lélekkel fogadta az áldás szavait. Trianonban pedig a magyarság számára ásott sír felett gyorsabban kezdett nőni a fü s a moha megkezdte feledtető munkáját . . . A trianoni koporsón a szu gyorsabb ütemben látott neki őrlő munkájának. A próféták életében mindig vannak olyan mozzanatok, amelyek az el­hivatottság bizonyságai. Megvannak e mozzanatok akkor is, ha a meghívott élete látszólag szürke, mindennapi. Egy mozzanat közös minden próféta életében: az Ur, ha rövid időre is, a magányba szólítja és ott szívéhez beszél. Amikor pedig elérkezik a küldetés időpontja, a próféta megjelenik népe közt, hogy Isten céljainak eszköze legyen. S a próféta járja a neki szánt utat, önmagát kiüríti s csak küldetésének él, lelke Istennel társalog, szava az Isten szava. Célja működésének hitet támasztani, reményt fakasz­tani a csüggedőkben, szeretetet beszélni és cselekedni. Tekintete az ígéret­földjén van, erre mutat, beszél, cselekszik. A megalázott, szenvedő magyarság prófétát vár Magyarország dolgos hercegprímásában. Tőle vár vigasztalást, reményt, új akaratmegindításokat. Mózesét látja benne, aki el fogja vezetni az ígéret földjére. Magyarország hercegprímási székében eddig Szt. Benedeknek három fia ült. Az első, még csak esztergomi érsek, akkor, amikor Szt. István ki­rályunk a kereszténységgel megvetette az ország alapját az elkövetkezendő évezredek számára; a másik akkor, amikor az ország fennállásának ezre­dik évében valóra vált, hogy a Szt. István vetette fundamentumon ezer éven át nem tudtak erőt venni a pokol minden hatalmasságai; a harmadikat azért küldötte az Ur, hogy a magyart ismét visszavezesse arra az alapra, amely­ről letért s emiatt oly szörnyűségesen bűnhődött. Valóban prófétai küldetés. Dicsőségesen uralkodó XI. Pius pápa Magyarország elárvult herceg­prímási és esztergomi érseki székébe Serédi Jusztinián dr.-t, Szt. Benedek alázatos és tudós fiát küldte s egyben a Római Anyaszentegyház bíborno­kává nevezte ki. 1927. november 30-ának éjszakáján hozta meg a távíró a hírt az örök városból s amikor december 1-én a távíró, meg az újságok szerte hordták a hírt az országban, boldog megnyugvás szállta meg a lel­keket s kitörő öröm fakadt nyomában. Krisztus földi helytartója küldötte őt számunkra, aki-a népek millióinak gondját hordja szívén aggódó szeretet­tel, arra termettnek kell tehát lennie annak, akit küld. Életét, személyét nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom