Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1926

7 év folyamán. A január havi járványos náthaláz egy kissé megakasztott mun­kánkban. A tanulók közül ugyanis sokan hiányoztak s a betegekre való tekintettel mintegy kétheti időt az ismétlésekre szántunk. A járvány megszűntével hamarosan sikerült a mulasztásokat pótolni. Június 13-án fejeztük be az előadásokat. Június 17-én voltak a vallástani vizsgálatok Krywald Ottó c. prépost, érseki főbiztos és Blieszner Ágoston prépost-plébános jelenlétében. Az összefoglalásokat június 14. és 20. közt végeztük el. A magánvizsgálatok írásbeli része június 17-én, szóbeli része pedig június 20-án volt dr. Horváth Kálmán központi szolgálattételre berendelt tanár, a Tankönyv­ügyi Bizottság titkárának elnöklete alatt. Június 28-án tartott ünnepies Te Deum után kiosztottuk a bizonyítványokat és jutalmakat. 2. Változás a tanári karban. Mivel ebben az iskolai évben új osztály nyilt meg, szükségessé vált a tanító erők szaporítása. Az intézet fenntartója és kegyura, Bárdos Rémig dr., pannonhalmi főapát úr Kelemen Krizosztom tanárt helyezte intézetünkhöz. A tanári pályán való majdnem egy évtizedes munka után a gyermeki kegyelet a lelkipásztorkodás területére vitte. Egy kis győr­megyei községnek volt szeretettel övezett lelkipásztora egy évtizeden keresztül, aki szabad óráiban a falu tehetséges gyermekeit készítette elő magasabb tanulmányokra. A jó édesanyának az örökhazába való elköltözése után szíve ismét az iskola padjai közé vonzotta, örömmel jött hozzánk. Tudást, tapasz­talatot és lelkesedést hozott magával, mi pedig szeretettel vártuk. Minden erejét adta az iskolának. Hála neki érte. 3. Hivatalos látogatások. Pintér fenő dr., tankerületi kir, főigazgató úr szeptember 28-án és március 11-én látogatta meg az intézetet. Hivatalos látoga­tásának befejeztével értekezletet tartott, amelyen közölte a látogatás folyamán szerzett tapasztalatait. Foerster Aurél dr. egy. m. tanár úr, az Országos Közokta­tásügyi Tanács előadó tanácsosa a Tanács kiküldöttjeként április 21—23. közt figyelte meg a latin nyelv tanítását. Krywald Ottó c. prépost, érseki főbiztos úr többízben ellátogatott a vallástani órákra. A szakfelügyelő urak közül Vargha Györgyi Obendorf József, Schmidt Alajos, Bartha József és Bernáth István látogattak el gyakrabban az intézetbe. Az ifjúságot szerető szíve hozta közibénk Orsenigo Caesar c. érsek, apostoli követ Őnagyméltóságát február 20-án. Őkegyelmessége mondta a diákmisét, amely alatt megáldoztatta az ifjúságot és igen sokat a szülők közül. A szentmise végeztével az igazgató köszönte meg Őkegyelmességének a kitüntető látogatást, majd Noficzer Károly IV. o. t. mondott köszönő szavakat az ifjúság nevében. A köszönő szavakra Őnagyméltósága a következő beszéddel válaszolt magyar nyelven : „Szívesen vettem üdvözlő szavaitokat, mert tudom, hogy ebben az iskolában csak jó katolikus fiúk vannak. Tudom, hogy ti szeretitek az Anyaszentegyházat és látható fejét, a római Pápát. Maradjatok továbbra is szent Benedeknek hü és buzgó tanítványai ; legyetek engedelmesek és legyetek szorgalmasak. E két erény jellemzi az igaz bencés tanulót : legyen mindegyitek olyan, mint egy szent Piacidus és Maurus volt. A.kkor öröme lesz bennetek szent Benedeknek és nagy öröme lesz a Szentséges Atyának is és így lesztek igazán derék fiai édes magyar Hazátoknak. Ti áldásomat kértétek. És én a Szentséges Atya nevében szívesen áldlak meg titeket, de megáldom a ti jó tanáraitokat és kedves édes szüleiteket és testvéreiteket is."

Next

/
Oldalképek
Tartalom