Ciszterci rend I. kerületi Szent Imre főgimnáziuma, Budapest, 1920

I. Iskolánk múltja - II. Iskolánk az 1920-1921. isk. évben

8

az ifjúság és a nagyközönség számára Kiss Albin dr. A beszéd hatalmas mélysége, felépítésének logikus fénye, gondolatainak széles tartalma és érzelmi átfinomítása igaz meghatottságot és élvezetes tanulságot teremtettek a jelenlévők lelkében. Május 21.-én részt- vettünk Jókai Mór szobrának leleplezésén. Május 28.-án hódoló felvonulással ünnepeltük a nemzet nagy fiának, Apponyi Albert grófnak születése 75. évfordulóját, hálálkodva az isteni Gondviselésnek, mely nekünk, szomorú magyaroknak ezt a tüneményes embert adta. Június 12.-én Magyar Jövő-propagandaünnepélyt rendeztünk e derék és áldásos ifjúsági irodalmi vállalat érdekében. Június 5.-én résztvettünk a budapesti középiskolák katholikus ifjúságának a Kath. Tanáregyesület által rendezett Szent Jobb hódolati ünnepélyén, melyen a szentmisét Csernoch János bíboros-hercegprímás úr Őeminenciája, a szentbeszédet Brisits Frigyes dr., intézetünk tanára mondotta. így szólt a magyar ifjúsághoz :

Kedves Magyar Ifjúság! A magyar történelem letűnt veröfényének és a magyar valóság tragédiájának összetörő világításában nézek végig rajtad e helyről. Igazán úgy hatsz rám, mintha paradoxonok igazságának és korszakának új nemzedéke lennél. Más az eged és más a földed! Itt, fenn a várban, fölötted gótikus rózsák csipkés áhítatába koszoruzottan suhog vissza lelkedre az ős magyar virágzás s a magyar lelkiség fényes vihara robog végig emlékezésed tavaszi kedvén. A kövek szétporladt mélyéről szentjeink, királyaink dicsőségének magyarsága lobban eléd s a levegő antik, elhalkult csendporából az öröm és a szárnyalás hevületén fénylenek fel ajkaidra az elimádkozott, elsikoltott, drágaköves magyar igék. Lábaid alatt pedig a poklok sűrűje dobog; tépik a Kárpátok gyökereit s megverik a magyar romok legendáit; hegyeinken éjszakákkal fojtogatják Rákóczi tüzeinek melegét és égre korbácsolt könnyfelhőkkel oltogatják ki a hadak útjának fehérlő csillagszemeit. S azóta Rákóczi megkezdi második rodostói életét; felkerekedik a magyar számkivetések útja s a menekülők nyomát nem hó, hanem vér lepi be; másodszor törik össze Zrínyi jó kardja és Széchenyi nyugtalansága nem tud meghalni soha. A magyar hegyek 1000 éves öleléséből pedig kitéptek egy darabot s a történelem legszomorúbb árva földjévé csonkították s a történelem paródiájaként a halál vízén indították el az — élet útjára. Ez a csonkaság kínlódik és remeg a földben, melyen állsz, s megcsonkult kínok, csonka árnyékok torzulnak fel lelked öntudatára, amely az egész Magyarországot hordozza. S ha átérzed annak a régi és ennek a tragikus Magyarországnak benned való összetalálkozását, végigkeseredhetik rajtad a számkivetettek zsoltárainak elégiája és reményeid, ifjú életed sok kicsorbult repedésén kiömlő szomorúságod, mint a babiloni füzek, árnyékolhatja rád a történelem melankóliáját.

O édes ifjúság, de jó, hogy ezt a történelmet ide jöttél megenyhíteni! De jó, hogy hazatérsz s telkeden hazahozod azt az összetört Magyarországot ehhez az építő apai kézhez! De jó, hogy végighordozod a dicsőség kövei között ezt a Szent Jobbot, mert ennek az útnak folytatása van: benned, végigjár a telkeden, ott ahol a demarkációk vérfoltos árnyéka vonaglik és háborodik rajta, hogy azok ne a halál mesgyéiként porladjanak szét, hanem a föltámadás barázdáivá termékenyüljenek benned. De jó, hogy idejöttél s ifjúságod homlokának, csonka magyarságodnak alabástrom-szomorúságát ráhajtottad erre a csonka, öreg, királyi kézre, mint ahogy ráhajtjuk arcunkat első csalódásunk estéjén anyánk kezének megértő melegére és elhoztad ide te, mivel már a Nagymagyar- ország, a Szent Jobb öröksége tékozló fia, nem tud már visszajönni, ennek legalább hazasíró könnyeit, hogy ez a kéz, amelybe visszaérezzük újra az egész roppant szent királyt, meghódítsa újra hitünket, lesöpörje rólunk a halál színeit és erőinek özönét ráacélozza szétlazult erőtlenségünkre. Kedves Ifjúság! Ennek a kéznek igen sok vonzalma van hozzád. Ez a kéz pihent a leggyönyörűbb magyar ifjúságnak, Szent-Imrének vállain. S mikor letört élete fájáról ez az egyetlen f ajtás és csonka lett az élete törzse, de árván, de üresen zsugorodott bele az atyai fájdalom gyötrelmeibe. S most itt állasz te, Szent Imre lelkének történelmi örököse, a fiú, de — árván, atyátlanul és zokogva szólítod meg ezt a Szent Jobbot, hogy szálljon rád belőle szent apasága s az ő nagyszerű katholikus magyar integritása.

Édes Ifjúság! Minden kor felsírt Szent Istvánhoz s nagy veszteségeit kérte tőle vissza. Voltak korok, amelyek a lovagot élték belőle tovább. Mások az ő hitével imádkoztak. Jöttek korszakok, amelyek erőtlenségüket az ő erejével építették. Minden század pedig az ő világossága bölcs őségéből faragta ki saját politikája köveit. De azt, amit te kérsz, a jellem katholicitásának és a földnek integritását egy kor sem kérte úgy, mint te, mert egy kor sem vesztette el úgy, mint te. Kedves Ifjúság! Ezen a magyar földön vagy 40—50 éve lelki gyökérzet és vér nélkül születnek az emberek. 50 év óta mintha