Ciszterci rend I. kerületi Szent Imre főgimnáziuma, Budapest, 1920

I. Iskolánk múltja - II. Iskolánk az 1920-1921. isk. évben

befejezéshez közelednék a magyarság erkölcsi világa. Valami sistergő Számum sziszeg és perzsel végig itt mindenen, amelytől szétoldódik a magyar erkölcsi szolidság bazalt talpazata. Szép, naposán nevető szemében valami átkos, lompos éj gunnyaszt s nem tud kisütni belőle a világos látás friss napja. A magyar nyárfák ezüst remegése alól lehullott a magyar költészet s a Hortobágy nevető délibábja Saharák bomlott képzeletének deliriuma lett. 50 éve elfelejtettünk feltekinteni a magyar hegyekre, ahol bánatok és dicsőségek álmai haltak el a mi közellétünk árvaságában és elfelejtettünk ráhajolni a földre s meghallgatni, hogy mit izennek a rögök a búzákkal, mi van elrejtve a búzavirág rejtett kéksége mélyén és a pipacs piruló lángolásában. Nem az a baj, hogy elvették vizeinket, hanem az, hogy a magyar szellem vízesése beteg és erőtlen. A magyar közélet vizein a gondolat iszap-gályákon úszik s nem a kereszténység örök áramai duzzadnak szét vitorláiba. Nem az a baj, hogy csonka lett a rög alattunk, hanem az, hogy kicsorbult a katholikum éle a jellemeken. Tele vagyunk nagy emberekkel, de ezek majdnem mind olyanok, mint a sűrűén egymásra nőtt hegyeink: tele vannak romokkal, magasságukba jutva többet kapunk saját történetükből, mint amennyi kilátást nyújtanak. 50 év óta nem veri a magya- homlokokat a keresztény világosság tűz-esője, a pünkösdi viharból csak a zúgás maradt meg, de kisorvadtak belőle a tüzek csatornái; a gondolat ezeréves katholikus horizontján pedig Vaták pogány ökle dübörög és a turáni vér ezeréves medréből Thonuzobák járnak vissza, hogy kidöntsék a tíz-parancsolat tilalomfáit.

S én úgy érzem, kedves Ifjúság, hogy ez a Szent Jobb az elmúlt dicsőséges Magyarországból, mint egy fájó könnycsepp dobbantja rá lelkiiseretünkre a szemrehányásokat: Ez az ország, ez a föld egy darab termésegység volt, de lelket én finomítottam bele, hazává én szenteltem fel. Hegyeinek dacos kőhomlokát bazilikák zsámolyává szelídítettem ; a kövek pogány magányát felvertem a keresztény gondolat elmélyedésének csöndjével; erdőinek fájó zúgásából kiégettem a pogányság riadt sűrűjét és a mély lelkek szűzi illatát fakasztottam ki belőle ; fáiból kibontottam a keresztet, amely a Golgotha óta minden fában árnyékolódott s két karjával csendesre öleltem a magyarság yérét; felneveltem gondolatait, feltörtem földje restségét s az igazság egyensúlyába acéloztam kardja villogó hevületét; szavainak hangjából kiolvasztottam a legzengőbbet, Jézus és Mária nevét ötvöztem ki belőle s e nevek alá temettem el Ázsiát, a keleti álmok tétlen meséit, pogány keleteit, Kupa és Koppány lázadt indulatait és felépítettem velük a magyar hősi jellem idealizmusát. De hol van ez az én országom ? XVI. század hűtlensége, XVIII. század racionalista kritikája, XIX. század elvtelensége, hová tettétek e nagyszerű egységet s feleljetek, mit adtatok helyébe ?

Kedves Ifjúság I Itt a felelet csak egy lehet, leborulni és soha innen el nem szakadni. Tanuljátok már egyszer meg, hogy magyarnak lenni nem elég. Kereszteljétek meg a magyarságot, mert különben nem lesz gyökeres és rendületlen soha 1 Integrális Magyarországot akartok ? — Vegyétek fel újra a Szent Jobb munkáját: kereszteljétek meg újra a köveket, a fákat, a betűt s a kereszt világosságával építsétek fel a gondolatot, kössétek a könyveiteket, de mindenek felett ezen hajtson ki egyéniségtek őskatholikus tartama. Magyarország akkor lett először integrális, mikor Szent István hatalmas egyénisége kivirágzott belőle s akkor lesz utoljára integrális, amikor eltűnik belőle az utolsó keresztény magyar. Ez a nagyszerű egység, amely így tudja összefoglalni a nemzetet és ugyanakkor így tudja kiemelni az egyént, ez a Szent Jobb öröksége. S ma ezt az egységet korbácsolják Kassán, tapossák Kolozsvárott és tépdesik Pécsett.

De hiába 1 Mert ennek az egységnek csudálatos szimbolikus életét éljük ma is. Ma mindenhol újra öntik a harangokat. Kedves Ifjúság I Tudod-e miből ? Szent István Magyar- országának ércéből és csonka Magyarország megvert bánatából. A harang szívverése a te fiatalságod lesz, amely magába hordozza a feltámadás ifjú tavaszát. S a harangok mindennap átsírnak a demarkációkra és mindennap összeimádkozzák a kereszténység halhatatlan hitén ezt az országot. Oh 1 Hadak útja 1 De pogány, de terméketlen mithosz maradtál 1 Nem a hunok, hanem a harangok, a szent kereszténység jön vissza és tartja össze ezt a földet. Édes magyar Ifjúság 1 Amit a harangok elsírnak, azt tedd és éld 1 Ne bontsd még jobban szét ezt a földet 1 Ne csonkítsd még jobban rögét 1 Ne duzzaszd a halál vitorláit 1 Légy a Szent Jobb magyarja! Talán tragikus, talán szegény! Talán könnyes, talán zord! Ez nem baj ! A hazád is ilyen 1 De mindig rendületlenül katholikus és katholikusan magyar! Ügy áldjon meg az Isten s ez a Kéz 1 Ámen.

Jún. 29.-én Te Deum után volt az évzáró ünnepély, amelyen a növendékek hazafias szavalatokkal, az ifjúsági énekkar irrendenta dalokkal szerepelt s az igazgató kiosztotta a jutalmakat. Ez ünnepély keretében üdvözölték a szülők s az intézet az igazgatót tanker, kir. főigazgatóvá történt kinevezése alkalmából. A szülők nevében Benárd Ágost dr., v. népjóléti miniszter köszöntötte lelkes szavakkal az igazgatót, a tanulók üdvözletét Mihálovits Tibor, VIII. o. t. tolmácsolta.