II. kerületi érseki katolikus főgimnázium és Rákóczi-kollégium fiúnevelő-intézet, Budapest, 1918-1919

I. Intézetünk múltja - II. Intézetünk az 1918-1919. és 1919-1920. iskolai évben

4

katlan proletárok számát. A szakszervezetnél való dolgaik számos ürügyet szolgáltattak a rendes tanításórák alatt a kószálásra ; a tanulást hivatalosan mellékesnek jelentették ki a vezetők, az eltörölt hittanóráéi idején és máskor is előadott „szociológiát“ maguk az iskolákba küldött éretlen „tanítóelvtársak“ sem vehették komolyan. A kommunista ponyva- irodalom termékeiből való felolvasásokra a tanulók nem voltak nagyon kíváncsiak. A rend felbomlása, a céltalan időtöltés az iskolai élet paródiáját mutatta be ; de azért az év végén kiadott „szovjetbizonyítvány“ szerint úgyszólván minden tanuló „megfelelt“.

Hogy iskolánk mélyebbre nem csúszott a veszedelmes lejtőn, azt a gondos házi nevelésen és a megőrzött hagyományokon kívül azoknak a derék tanároknak kell köszönni, akik férfias magatartással a lehetőség szerint ellensúlyozták a társadalmat bomlasztó elemek hatását. A kommunista zsarnokság hiába is erőlködött volna vagy legalább sokkal kevesebbet ártott volna az egész országban, ha nem akadtak volna az ifjúság nevelésével megbízottak között, akik megfeledkezve magas hivatásukról, támogatták az emberi szellem egyik legvégzetesebb eltévelyedését; ha nemcsak olyanok nem találkoztak volna, akik alattomosan vagy nyíltan készítették elő az ifjúságot a perverz nézetekre, hanem olyanok sem, akik azonnal siettek a gomlyukba tűzött vörös jelvénnyel hirdetni rokonérzésüket, akik szóval és példával „az új kommunista világrendbe“ való gyors belehelyezkedésre, a szociáldemokrata pártszervezetbe való igyekvésre, a szakszervezeti gyűlések, kommunista előadások sűrű látogatására csábítottak, az elárvult vallásos és hazafias nevelésnek semmiféle támogatást sem nyújtottak, sőt a hitvallásos iskolák államosítása mellett a katho- likus jelleg megtagadása árán s ami még több, azoknak kommunizálása mellett hangulatot keltettek, ha mindjárt valaminek „megmentése“ kedvéért s általában a fölforgatók előtt is úgy igyekeztek feltűnni, mint akik „nagy lépésekkel iparkodnak“ a rombolás szelleme előtt meghódolni. Érezni kellett akkor is és meg kell ma mondani: a nagy jellempróbák alkalmával a nevelés rendjében a gyáva meglapulás is bűn, amelyet sem utólagos önérzeteskedéssel, sem letagadással, hanem csak őszinte vezekléssel lehet jóvátenni.

A Rákóczi-kollégium vezetésére egyébként április 25.-én egy hitehagyott papot küldöttek, május 11.-én ismét egy másik szintén apostata pap jelent meg „teljhatalmú megbízással“ mindkét intézet vezetésére, aki az ámuló ifjúságnak kihirdette, hogy Krisztus szellemében fogja őket nevelni; de már egy hét múlva őt is felcserélték egy harmadik „vezetőtanítóval.“ Minthogy az ifjúságot addig hiába figyelmeztették, hogy ne használja a már „állami“ iskolában a „Laudetur Jesus Christus“ köszöntést, az utóbbi vezetőnek az volt legsürgősebb feladata, hogy ezt a „szólamot“ megszüntesse és helyette az alkalmasabb „jó reggelt“ stb. köszöntéseket rendelje el. Azalatt május 24,-étől junius 6.-áig folyt a két intézet katholikus célú vagyonának összeírása és „köztulajdonba“ való átvétele vagyis eltulajdonítása. A konviktusba 7 és 20 év között levő ú. n. proletárfiúkat helyeztek, akik itt minden felügyelet nélkül töltötték idejöket. Bennlakó növendékeink szülei ellenben féltve gyermekeiket, nagyobbrészt hazavitték ezeket.

Az intézet paptanárait és a kollégium háztartását vezető nővéreket hiába szólították fel az egyháztól való elpártolásra. Dr. Molnár Antal a felszólítás előtt elhagyta a fővárost és hosszú ideig távol maradt; dr. Weinmann Sándor, aki betegség miatt szabadságra ment, így válaszolt a vezetőtanítónak: „A legnagyobb határozottsággal adom b. tudomására, hogy papi jellegemről soha le nem mondhatok, nehogy Isten előtt bűnt, világi és egyházi elöljáróim előtt becstelenséget, szószegést kövessek el és a gondjaimra bízott szeretett ifjúság lelkében kárt okozzak.“ Rövid és határozott elutasító feleletet adott Thym Adolf vallástanár és Láng Ferenc prefektus is, habár ezzel az életfenntartás feltételeit tették kockára. Hasonlókép mintaszerű volt dr. Gyomlay László tanár férfias magatartása, aki a „vörös hadseregbe“ való belépést kereken megtagadta, jóllehet azt a háborúban résztvett tartalékos tisztektől súlyos fenyegetésekkel követelték.