X. kerületi kőbányai magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1921
Szent László
Szent László Intézetünknek egjy év óta új neve van. Neve: Budaipesti Állami Szent László Főgimnázium. Uj ragyogású név ez, ai régi mag}* lovagviliág daliás hősének tiszta fényével tündöklő; maga > hős, akinek nevével ékeskedünk, a legszebb magyar eszmények' egyiké: keresztény magyarságunk hathatós sugallója, minden ifjú magyar lélek méltó nevelője. Szent László a magyar legendák legünnepel lebb hőse, a magyar katona eszményképe; mint Tiszántúl hercege 1069-ben csehek megyerője; 1070-ben, a cserhalmi ütközetben, kunok gázolója, Vörösmarty képzeltető szavai szerint a rezzent levegőt zúgó rohanása hasítván»; 1074-ben, a mogyoródi csatában, Salamon király legyőzője; később, királykorában Horvátország meghódítója, kunok megtelepítő je, világhírénél és európai tekintélyénél fogva a keresztes hadak kiszemelt fővezére. E tisztség vállalásában a halál akadályozta meg. Kereken száz évvel halála után, 1102-ben, az egyház a szentek közé iktatta; emléke ettől, függetlenül is szent és örök minden magyar ember számára. Szent László eszményi alakja ezeréves létünk egyik legnagyobb értékéül sugárzik felénk. Katonának hős volt, királynak erős és bölcs; jó keresztény volt, jó magyar; a középkori ének szerint: Magyarországnak édes oltalma, Szűz Máriának választolt vitéze, ékes beszédű, erős karú, testben tiszta lélekben fényes, szívben bátor. Dicsőségét a nép képzelete ápolta s a nemzet lelke őrzi; senkiről ainmi legenda-, annyi mesés apróság nem beszél, mint róla; nagyságát a történelem tanítja és művészetek hirdetik: kereszténységét templomi festmények, királyságát szobrok, egész egyéniségét, magyarságába1 olvadón, költők. — főképp Arany János énekei örökítik nemzedékről nemzedékre. Szent László nevet adott intézetünknek, Isten után adjon Iplket is: nocsak név legyen intézetünk nevében, hanem lélek is ifjúságunk lelkében; daliás alakja, fennköil szelleme eszményképül lebegjen tanulóink előli és ihlesse őket jó keresztényekké, erős magyarokká. Így építi a magyar múlt a magyar jövendőt. S. 5-