X. kerületi kőbányai magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1913
XIII. Az intézet fegyelmi szabályai
XIII. Az intézet fegyelmi szabályai i. 1. A jó tanuló mindenütt és mindenkor úgy viselkedik, amint művelt ifjúhoz illik; sohasem feledkezik meg arról, hogy mivel tartozik az Istennek, a hazának, szülőinek és az iskolának. 2. Pontosan és kellő módon résztvesz saját vallása szerint az isteni tiszteleten; a szülői iránt tartozó hálát pedig jó magaviseletével és szorgalmával igyekszik leróni. 3. Tiszelettel viseltetik a tanári kar minden egyes tagja iránt, s ezt nem csak külsőleg mutatja (köszönéssel, kalapemeléssel vagy meghajlással), hanem azzal is, hogy figyelmeztetéseiket, tanácsaikat megfogadja, parancsaiknak engedelmeskedik. 4. Szereti és becsüli tanulótársait, békésen megfér mindenkivel, kerüli a eivódást. Ha esetleg sérelem esik rajta, nem bíráskodik a maga ügyében, hanem osztályfőnökéhez fordul panaszával. Az iskolán kívül is elkerül mindent, ami az intézet jó hírnevének árt, vagy az erkölcsöt veszélyezteti. II. 6. Az intézetbe való megérkezés mindig a tanítást megelőző negyedóra alatt történik; a túlságosan korai jövetel, a későn járás, a tanítás alatt az ok nélkül való kijárás egyaránt tilos. Tanítás előtt és után az intézet előtt csoportosulni, zajongani vagy a tanítás ideje alatt az intézetet elhagyni nem szabad. A tanuló osztályába lépve azonnal elfoglalja helyét és teljes csendben ismételgetve leckéjét, várja a tanítás" megkezdését. A tanításhoz szükséges tanszereken kívül egyebet az iskolába hozni tilos; minden más oda nem való eszköz elkoboztatik. 8. Óraközben az osztályokban tartózkodni nem szabad. A folyosókon s jó időben az udvaron szabadabban mozoghatnak s beszélgethetnek a tanulók; de a veszedelmes játék, kiabálás, éneklés, fütyülés és egyéb lárma az intézeten belül mindenütt tilos. Csengetéskor rendes lépésben indulnak osztályaikba a tanulók.