Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1920

II. Iskolánk az 1920-21 tanévben

korlátolt volta miatt E célra tanulóink szüleinek áldozatkészségét kellett igénybe vennünk éppen úgy, mint a téli fűtőanyag beszerzésénél. A szülők részéről iskolánk e célra a legmesszebbmenő támogatásban részesült. Két­szer rendezett önkéntes gyűjtésűnk 94.346 koronát eredményezett, melyből 19.520 koronát kályhák beszerzésére, 74.826 koronát pedig szén és fa be­szerzésére fordítottunk. Szükséges lenne, hogy az adományokat részletesen sorolnánk itt fel, de értesitőnk szűk keretei a több, mint 700 adakozó nevé­nek egyszerű felsorolását sem engedik meg. Legyen szabad csak azt jelez­nünk, hogy a gyűjtés és a kiadások részletes elszámolását felülvizsgálat végett a vallás- és közoktatásügyi minisztérium számvevőségéhez felterjesz­tettük ... Hálásan köszönöm e helyen tanulóink szüleinek készségét, melylyel a téli fűtőanyag beszerzéséhez szükséges összeg jelentékeny részét az iskolának felajánlották, de őszinte köszönetét mondok Rau Gottlob szén­kormánybiztos Úr Öméltóságának, aki a szükséges szenet intézetünk rendel­kezésére bocsátotta, és az Északmagyarországi Kőszénbánya R.-T. igen tisztelt igazgatóságának is azért, mert a kiutalt szénmennyiséget mindenkor pontosan leszállította. E tényezők együttesen tették lehetővé azt, hogy iskolánkban szénhiány miatt ez évben szünetet nem tartottunk. Hivatalos látogatások. Iskolánkat felettes hatóságaink részéről látogatásával kitüntette február 1-én dr. Viszota Gyula tankerületi kir. főigazgató Úr Öméltósága, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályának vezetője. Dr. Pintér Jenő tankerületi kir. főigazgató Úr Öméltósága március hó 31-én, április hó 1-én és 2-án végezte hivatalos látogatását. Meglátogatott minden osztályt külön-külön s megtekintette ifjúságunkat együttesen is az. intézet udvarán felállított oszlopban. Látogatásai befejeztével tartott tanári értekezleten a tanulók magaviseleté és előmenetele felett elismerését nyil­vánította. Egyúttal értékes irányeszméket adott a tanártestület további munkájához. Hivatalos látogatásokat végeztek még a szakfelügyelők is, kik közül Krywald Ottó a róm. kath. hittan, dr. Fényes Mór az izraelita hittan, dr. Baros Gyula a magyar nyelv és irodalom, dr. Schmidt Márton a latin és görög nyelv, dr. Jánosi Béla a német nyelv, Birkás Géza a francia nyelv, dr. Takáts György a történelem, Vargha György a földrajz, dr. Méhes Gyula a természetrajz, Hankó Vilmos a vegytan, Jeanplong Győző és Miklóssy István a mathematika és fizika, Baransky László a rajz, dr. Rados Ignác a gyorsírás szakfelügyelője, az év különböző szakaiban fordultak meg intézetünkben. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom