Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1911

III. Leányaink nevelése és pályaválasztása

amely rájok, mint családanyákra itt várakozik. Nem fognak folyton annak terhein keseregni, hanem örömeit tiszta, szabad lélekkel fogják élvezni. Nem a jól terített asztal, nem a pipere, nem a rang, nem a férfias sportok űzése, nem a szereplés és a feltűnés hajszolása lesz szívok vágya, hanem édes templomuk lesz az otthon, kedves zenéjök a kis angyalok gőgicsélése, egész csillagos égbolt a feléje szeretetet lövellő gyermeki szempár s fáradozásának, türelmének, talán nélkülözésének és szenvedéseinek is legnagyobb jutalma: az „édes anyám,!“ és „kedves, jó kis feleségem!“ égbe emelő hangzása.

Vájjon melyik az az oklevél, amely felérne ezzel a „kis világgal,“ ezzel a boldogsággal!?

Méltó hát, hogy ne raboljuk el ezt gyermekeinktől, gyermekeinket pedig a társadalomtól.

Iskoláztassuk, taníttassuk tehát leányainkat tehetségök, hajlamaik és a magunk viszonyai szerint bárhogyan, — de vigyázzunk, hogy legmagasabb fokú műveltségöknek is a család szeretete legyen az alapja. Ez drágább és szentebb legyen előttök minden oklevélnél. Ennek a magasztos hivatásuknak élni legyen első és legszentebb kötelességök; ebben lássák életök első célját; ennek tudják oltárára helyezni minden képességöket. Azért okleveleik — ha soha más hasznát nem veszik is — kárba nem vesznek, mert lelkűk felvilágosodottsága nemzeti közvagyonná válik családjukban. S így jut el valódi helyére. S itt van annak legnagyobb értéke. Mert Corneliákat, Zrinyi Ilonákat, Lorántfy Zsuzsánnákat nem oklevelek, hanem az édesanyai szeretet és a család szeretete neveltek az emberiség, különösen pedig hazánk és nemzetünk boldogítására.

Révy Ferenc.