VII. kerületi István-úti magy. kir. állami Szent István főgimnázium, Budapest, 1916

II. Ünnepi beszéd IV. Károly király és Zita királyné megkoronáztatása alkalmából

II.

ÜNNEPI BESZÉD.

IV. KÁROLY KIRÁLY ÉS ZITA KIRÁLYNÉ MEGKORONÁZTATÁSA ALKALMÁBÓL. Mondotta: Miklós Alajos r. tanár.

1917. jan. hó 7-én.

A világháború sötét örvényeiből messze tündöklő fénnyel jelent meg előttünk a szent korona és szállt, szállt egyre magasabbra : egészen a magyar király fejére. Ott megpihent, hogy lássa minden magyar szem, onnan beszélni kezdett, hogy hallja minden magyar fül, amint egy ezredév vérben fogant történetéről tesz tanúságot. Fénye messze tündöklő, hangja messze dörgő : én népem, én vérem, sokat szenvedett én magyar nemzetem! Ezer év küzdése, mártiromsága után ismét vérözönben látlak, egyszerre járod a dicsőségnek és a halálnak utait. Büszke megadással viselted sorsod mindenha! Nem mindig élted a Nagy Lajos és Mátyás dicsőségét : nagyságod is, kicsiséged is, hatalmad is, gyengeséged is felszította üvöltő vagy sáppadozó elleneid irigységét s vak dühödben hányszor tiportad véreidet, tenmagadat! Láttalak sülyedni, de elbukni nem ; láttalak szenvedni s ha kellett tűrni némán, némán, szótalanul, de kétségbeesni soha! Mert magasra emeltél, hálás tisztelettel, rajongással öveztél, ezer éven át megőriztél : én is féltő szeretettel őrködtem feletted s mert mindkettőnk felett őrködött a szent kereszt. Te voltál, te vagy az én testem, a kereszt szelleme az én szellemem. E kereszt életednek, mert koronádnak is legfőbb ékessége. E keresztből fény áradt dicsőségedre, vigasz szenvedésedre, erő hatalmadban és remény gyengeségedben. Ez volt a kapocs, mellyel első szent királyod odafűzött a nyugati művelődéshez, ez volt alapja ezeréves államiságodnak. Kard szerezte, a kereszt tartotta meg