VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1913
II. Dr. Kuncz Aladár: Thököly a francia irodalomban
39 Par.: Őt bizony. A gróf úr itt van. Konr.: Tréfálsz ! Par.: Istenemre, nem. Konr.: Hm. Par.: Furcsa, hogy te nem vetted észre. Konr.: Van én nekem egyéb gondom is. Par.: A pajtása annak az embernek, ki az imént itt volt. Jól megnéztem őt az asztalnál, épen olyan, ahogy a kapitány úr leírta. Ahogy megjött a katonaság, úgy eltűnt, mint a kámfor. Mivelhogy nálad fogják el, gondoltam, tisztességből a díjnak felét neked adom. Azért ne haragudj, ha megyek őt feljelenteni a kapitány úrnak. Tudom Isten, hogy hamar elintézik a dolgát. Konr': Miket beszélsz, szerencsétlen ! Elakarsz árulni néhány aranyért valakit, kit nem ismersz s aki sohasem bántott! Hát nem tudod, hogy nincs gyalázatosabb mesterség, mint az árulóké ? Hogy e hitvány gyávákat, kik emberlársuk életével kereskednek, méltán éri a közmegvetés ? . .. Pénzt akarsz ? . . . Hát nesze ! (Erszényt vesz elő.) Itt van az ötven arany s még megtetézem huszonöttel, csak el ne kövesd e gazságot! . . . Lányom nászajándékának a fele ez . . . Ép most akartam neki adni ... De nem fog sírni érte, ha megtudja, hogy egy szerencsétlen életét mentette meg vele ... Itt van, vidd és emlékezz rá, hogy egy becsületes ember inkább éhen hal, de pénzt ily piszkos módon nem szerez. Par.: Tartsd meg a pénzed, Konrád, nem kell nekem... elfog a szégyen, hogy kívántam azt csak egy percre is. Konr.: Hál’ istennek ! Par. (zokogva): Nem haragszol, Konrád apó? Konr.: Nem, de esküdj meg, hogy nem árulod el a titkot! Par. (zokogva): Esküszöm az életemre (félre). Az ördög elvigye, azért mégis fuccs a száz aranynak! (Konrád megfogja a kezét s megindulva rázza meg.)*) A *) Mikor Konrád e szavakat mondá: „Hát nem tudod, hogy nincs gyalázatosabb mesterség, mint az árulóké ?“ — az Ambigue színház zsúfolt nézőtere oly tapsban tört ki, melyről csak annak lehet fogalma, ki valaha párisi nézőtéren ült. Nincs kétség benne, hogy a darab nagy sikerét e jelenetnek köszönhette jórészt. A rendőrség ugyanis sokalta ezt a tapsot, s a darabot egy időre betiltotta. Páris ugyanis ebben az időben egyébről sem beszélt, mint a „rettenetes György“, a vakmerő royalista Cadoudal kivégeztetéséről s társainak elfogatásáról. Cadoudal, ki mindenkép,n Napoleon élete ellen tört, 1803 óla Párisban rejtőzködött a Quartier Latin egy szegény öregasszonyánál, ki mint Urbain Thökölyt, úgy szidta Cadoudalt önmaga előtt. Egy alkalommal,
