VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1912
A kor és stílusa
zamatosabb, legnépiesebb hungarizmusok mellett hemzsegnek a latin szók ép úgy a prózai, mint a költői müvekben. Jellemző a korhatás erejére, hogy olyan író is, akinek erős, magyaros nyelvérzéke untalan ki-kitört a latinosságok igájából, — Rozsnyai Dávid — alaptermészete ellenére mennyire iparkodik teletűzdelni előadását latin szókkal, fordulatokkal. Hivatalos írásokban, magánlevelekben valósággal dühöng a curiális stílus járványa. A pompás magyar stílusú Gyöngyösi István egyik levelében olvashatjuk: „Ha pedig simpliciter kezén hadgyák, az Ususból jövendőben paetatus Dézmát praetendálhatnak a Plébánosok azon falukban, kegyelmednek és gyermekinek nem kis praejudiciumára.“ Csak a szabályt erősíti az a kivétel, mely Haller Jánost illeti, ki egyik műve bevezetésében kikel a két nyelv összekeverése ellen; amellett pedig a maga Írásaiban is elég gyakran fordul elő mondattani latinosság. Ide tartozik és szintén a kor műveltségével, szellemével függ össze a klasszikus közhelyek bősége a költők munkáiban, a görög és római mythológiából vett frazeológia: a Cupidók, Vénusok, Echók, Diánák, Mársok metaphorái és hasonlatai, néha vegyest a bibliás stílus virágaival. Megtalálhatjuk ezt a kor műveltségi viszonyaival összefüggő sajátságot már a „magyarok Hectorának“, Zrínyinek idylliumaiban is, még inkább Gyöngyösinek, a magyar Ovidnak, szerelmi történeteiben, valamint az egész korszak lírájában Balassa óta. Nem árad igazi klasszikus szellem mindamellett ezekből az antik reminiscentiákból. Csinált virágok ezek, henye díszek, mint a korszak művészi stílusának, a barokká hanyatlott renaissance-nak cikornyás, elaprózott ékítményei, kicsinyesen antikizált amorettjei. A latinoskodás folytatódott, sőt még fokozottabb mértékben uralkodott a XVIII. század irodalmának nyelvében is, annálinkább, mert ennek a korszaknak politikai és műveltségi viszonyai még jobban kedveztek a divatnak. A csüggedt lemondás, kimerültség nyomán támadt közönyösség kora volt ez a század. Az annyi kemény ellenféllel vívott hosszú, szörnyű birkózás után a magyar megfogyva és megtörve tengődött. Nemzeti törekvések nem igen bántották; ami még érdekelte, az legfeljebb önző féltékenységgel őrzött nemesi privilégiumai sértetlen megtartásának ügye volt. Az iskolákban sem volt otthon a magyar szellem, latinul s latinos műveltséget terjesztettek ezek ; így nem csoda, hogy a század nagyérdemű tudományos irodalma latin nyelven szólott a Bél Mátyások, Prayak, Katona Istvánok hatalmas terjedelmű munkáiban. Amit
