Országos Nőképző-egyesület leánygimnáziuma, Budapest, 1912
5 «ezredéves — közreműködési érme dicséri, s készséggel emelte ki annak idején a Magyar Taniigy is. Ennél azonban bizonyára többre volt hivatva; pályáját végig gondolva, lehetetlen föl nem vetni a — bár meddő, de elfojthatatlan — kérdést: mint fejlődhetett, mit alkothatott volna, ha az élet- küzdelem nem kívánja meg a maga áldozatát nemcsak az embertől, hanem — épen a lemondásban — a művésztől is. 189ő-ban, a millenneum évében alakult az első magyar leánygimnázium: a mi gimnáziumunk. Tizenhat év múlt el mindössze azóta, s iskolánk tanártestületének Petrányi Géza immár a kilencedik halottja. Azok közül, akiket a sors annak idején közös munkára egybeterelt, már elköltöztek: Bélteky Albert, Chilf Márk, Melczer Gusztáv, Klaár Fülöp, Patzelt Anna, Sebestyén Gyula, Szautner Zsigmond és Vámossy Mihály; akik ma tanítványaink: talán nevüket sem ismerik! Tizenhat év alatt kilenc tanár! Emlékezetükön kívül — s mily rövid ez! — mi marad meg belőlük? . . . Maeterlink Kék madarában — csodálatos, mély szim- bolizmusu jelenet — az álom (a halál) országában egy csendes erdő szélén házikója előtt ott nyugszik, ott bóbiskol nagyapó, nagyanyó. Alusznak; a világ halottnak mondja őket s behorpadt már a sírjuk is. S ime, amint a boldogság kék madarát kereső két kis unokája hozzájuk siet s nevükön szólítja: azonnal ébrednek hosszú álmukból, s minden, amire az élők ráismernek, amiről szólnak: újra életre kél; rég elhervadt virágok újra nyílnak, a rég elhallgatott fekete rigó újra szól; a holtak élnek, valahányszor fent, az élők között valaki emlegeti őket. Petrányi Géza, — e mese rólad is szól. Téged sokan, nagyon sokan és sokáig, nagyon sokáig fognak emlegetni. Oszhajú nagyanyák, akik tanítványaid voltak s fürge unokák — utolsó tanítványaid — akik évtizedek múlva őszhajú matrónák lesznek : nem felednek el s emlegetni fogják jó tanárukat. S te jól tudtad, s mi jól tudjuk, hogy többet ennél nekünk nem adhat az egész világ. J. R.
