VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1920

I. Iskolánk múltja

A Iskolánk múltja. Az 1894. évre szóló -állami -költségvetés alkalmával a törvényhozás meg­vetette alapját a VIII. kér. m. -kir. állami főgimnáziumnak. Az intézet, mint a VII. kér. Barcsay-utcai állami főgimnázium fiók-iskolája, 1895 szeptemberé­ben nyílt meg két első osztállyal. Előbb .a ítökk Szilárd-utcai elemi iskolában, majd ,a Osokonai-utca egyik bérházában folyt a tanítás. Mai épületének épít­kezéséhez 1896 febr. 1-én fogtak hozzá és az ifjúság az 1897/98. tanévet már itt kezdte meg. Az első igazgatónak, Demkó Kálmánnak kinevezése 1896 június 2-án kelt. Előtte egy évig Ivoltai Virgil', mint igazgatóhelyettes vezette a gim­náziumot. Az új iskola rendeltetésére és alapításának körülményeire világos­ságot vet -alapkövének letételéről szóló okirat, melyből a következőket idézem: ..Urunk születése u-tán az 1896-djk évben egyetlen eszme lelkesítette az egész magyar nemzetet: megvetni biztos alapjait a nemzeti élet újabb ezer évének. A magyar európai államéletének ezredik évfordulóját nemzet és király, — báláit adva a népek Istenének nemzetünket oltalmazó kiváló kegyelméért, ■— a -múló fényű ünnepségeken kívüli örökbecsű alkotásokkal kívánták a késő utó­kor előtt 'emlékezetessé tenni. Ez-en eszme vezérelte tör vény-hozás unkát. amikor tekintetbe véve hazánk szive, nemzetünk büszkesége, Budapest fő- és székváros kulturális igényeinek kielégítését, egy újabb főgimnáziumnak felállítását el­határozta.“ Bár az épületben 16 tanterem volt, csakhamar szűknek bizonyult az ifjú­ság- befogadására és meg kellett nyitni a Mester-utcai párhuzamos osztályokat, amelyeket 1917 szeptemberében elválasztottak az anyaintézettől. így keletke­zett a IX. kér. állami főgimnázium. 1919 szeptemberében négy párhuzamos osztályból létrejött a VIII. kér. áll. főgimnázium fiókintézete, mely az anya- intéz-etben kapott délutánra elhelyezést. Vezetője dr. Kalmár Elek, a lőcsei kir. kath. főgimnázium igazgatója, címzetes főigazgató. Iskolánk eddigi igazgatói: Demkó Kálmán (1896—1906). Létmányi Nándor (1906—1917), Lengyel Miklós (1917—). Iskolánk eddigi tanárai: Ivoltai Virgil, Arany Dániel, Balassa József, Balugyáns-zky Béla, Cserép'József, Horváth József, Molnár István, Ormay Sándor,. Popovies Iván. Schmidt Attila, Szerényi Géza, Szíjártó Miklós, Szinte Gábor, Goldberger Zsigmond, Valniosek Bél-a, Azary Miklós. Barth a József, Kacs-óh Pongrác, Posch Jenő. Pruzsinszky János, Ujiházy László, Bakos Dános, Gregu-ss Imre, Schmidt József. Tóth Márton, Winter József. Bán Aladár, Lévay Ede, Gonda Zsigmoild, Krausz Sámuel, Marczinka Imre, Bonyhádi Ede, Tóth István. Farkas József, Lechner Tibor, Kiss Károly, Endrőczi László, Hegedűs István, Jánosy Imre. •Kovács Antal, Friml Aladár, Kéky Lajos, Turchányi Tihamér, Sebők Imre, Fodor Gyula, Parose-tich Vince, 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom