VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1913

I. Áldozzunk az emlékezetnek

10

földön; A kapu a székelyföldön. Legutolsó (1913. júliusban) tanulmányukén a M. Nemzeti Múzeum megbízásából Szatmár, Máramaros,. Zilah, Szolnokdoboka megyében, ezt megelőző húsvéti szünidőben pedig Kolozs-megyében a fatemplomokat tanulmányozta s kutatásai egy részét még ez évben közzétette az Értesítőben. Néprajzi munkásságát fia, Szinte László fővárosi mérnök folytatja, ki eszméinek, vizsgálódásainak hivatott letéteményese és folytatója. — Ez érdemei elismeréséül választotta meg őt a Magyar Néprajzi Társaság választmányi tagjává, s mint ilyen tevékeny részt vett a Társaság életében.

Említett dolgozatain kívül több illusztrált cikket írt a Vasárnapi Újságban, A hunyadmegyei tört. és régészeti társulat kiadványaiban s az „Osztrák-magyar monarchia . . .“ c. vállalatba, melynek szerkesztő-bizottsági tagja volt. Az 1896. évben a vallás- és közoktatásügyi Minister úr Ö nagymélt. magas elismerését nyilvánította számottevő irodalmi és tudományos munkásságáért.

Nem volna teljes e megemlékezés, ha megfeledkeznénk jellemének egy szép vonásáról. Unitárius egyházának nemcsak hü fia, de lelkes bajnoka is volt. Ezért lett a budapesti unitárius egyház- községnek tanácsosa s e tisztében szintén egész embernek mutatkozott.

1914. március 24-én délelőtt váltotta meg őt a halál szenvedéseitől. Elhunyta gyászba borította családján kívül kartársait, tanítványait és barátjainak nagy seregét, kik koszorúkkal borították el az új köztemető halottasházában felállított ravatalát. Temetése, melyen az intézetünk tanári kara igazgatójával együtt s az intézeti ifjúság százai vettek részt, március 26-án d. u. 4 órakor folyt le. A temetést Józan Miklós unit. esperes végezte, fenkölt beszédben búcsúztatva el egyházának derék fiát. A tanári kar gyászát Bán Aladár a következő szavakkal tolmácsolta:

„Oly férfiú koporsójánál állunk, kiről méltán elmondhatjuk az apostol szavait: „Bonum certamen certavi, cursum consummavi.“ Jó harcot harcoltam ! Hisz lehet-e jobb, nemesebb harcot képzelni, mint a buzgó tanítóét, ki eszének, tudásának termékenyítő magvait pazarul, önzetlenül szórja az ifjú elméknek fogékony talajába; a gondos családapáét, ki verítékes munkájának gyümölcsével derék polgárokat nevel a köznek ; a hű férjét, ki hitvestársát szivének tiszta szerelmével boldogítja az életnek közösen megvítt küzdelmeiben? A mi, hosszas betegség után, de mégis oly váratlanul elhunyt kedves barátunk, Szinte Gábor nemcsak e hármas minőségében állta meg helyét, hanem lelkének ideális lángolásából