VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1913

I. Áldozzunk az emlékezetnek

11

bőven juttatott a művészet és tudomány oltárára is. Negyedfél évtizedre terjedő tanári működése alatt tanítványai százainak, sőt ezreinek leikébe csöpögtette be nem csupán a művészi szép iránti szeretetet, hanem a tudás örök igazságait is. S a kötelességtudó, igazságos, de melegszívű tanárt minden tanítványa őszintén szerette és tisztelte, ki az iskolában nem kelletlen nyűgöt, hanem az életre előkészítő hasznos intézményt lát. Hivatásának mélyreható felfogása vitte őt évtizedekkel ezelőtt oly térre, melyen nevének soha el nem múló emléket emelt. Rajztanári működéséből származó formaérzéke tette őt szükebb hazájának, a kies székelyföldnek néprajzi kutatójává. Szeretettel, odaadással és nem közönséges tehetséggel merült el e nép ősi világába; alapos cikkekben és szebbnél szebb rajzokban tárta fel a magyar nép e törzsének azon szellemi kincseit, melyek hagyományos díszítő- és építő stílusában rejlenek. S művei, melyek a Magyar Néprajzi Társaságnak és a Nemzeti Múzeumnak meleg elismerésében részesültek, oly kutatónak tüntették fel őt, ki nem a délibábos elméletek ingatag talaján, hanem a reális tudásnak szilárd alapján áll. Halála tehát nagy vesztesége annak a tudományágnak is, mely hivatva van népünk múltjára fényt deríteni s ezáltal erősbíteni a hanyatló nemzeti önérzetet a kozmopolita áramlatok korszakában.

Cursum consummavi: pályám befejeztem — mondtam előbb az apostollal. S reá teljes joggal alkalmazhatók e szavak. Nem, mintha elég hosszúnak tartanók azt a munkás életet, melyet a Gondviselés kimért számára. Hisz erejének, alkotó kedvének teljességében támadta meg élete szívós fáját az alattomos kór; de befejezettnek mondhatjuk pályáját, ha a kötelesség teljesítésének mértékével vetjük latra. Mint tanár és családapa nem maradt adósa sem szeretteinek, sem népének. Egész nemzedékeket nevelt a hazának, derék gyermekeket a társadalomnak, kik vigaszul itt maradnak a bánatos özvegynek, ki sajgó szívvel bár, de az isteni végzésbe vetett megnyugvással mondhat utolsó istenhozzádot az elköltöződnek Engedjék meg, hogy a gyászoló család érzéseiben osztozzunk mi, pályatársai is, kik úgy állunk itt ravatalánál, mint megszomorodott szívű testvérei. Az őszinte gyász fájdalmával mondjuk a sokat szenvedett, megdicsőült bajtársnak : legyen nyugalmad édes, Isten veled ! . . .“

A jeles tanár és tudós kutató halála iránti részvét túlcsapott intézetünk keretén. A gyászoló seregben ott láttuk közéletünk számos kiváló tagját, köztük a hírneves költőt Jakab Ödönt, ki