VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912

I. A kifejezés stílusa

19

videlicet quia natura est omnibus augendi res vel minuendi cupi- ditas insita, nec quisquain verő contentus est (VIII. 6. 75). A román népek jobban hajlanak a túlzás felé, mint a germán népek vagy a magyar; a keletiek még inkább kedvelik a képes, virágos túlzó beszédmódot.

Nagy a szerepe a túlzásnak a költői nyelvben. Az emberi lélek mély ismerői, a költők, mindig jól tudták, mennyire hajlandó túlozni a fölizgatott érzelem. Ahol erősebb fölindulást: haragot, megvetést, gúnyt, lelkesedést, szerelmet rajzolnak, mindannyiszor garmadával állíthatjuk össze nyelvükben a túlzás kifejezéseit. A népies költemények, mesék, történetek, népdalok lépten-nyomon mutatják ezt.

A molnár inasának, kedvese így írja le a maga nagy szerelmét:

Széles e világon Mennyi malom vagyon, — Ha külső kereke Sárig arany volna,

A belső kereke Fehér ezüst lenne,

Béla gyöngyöt járna, Aprópénzt hullatna:

Mégse cserélném el Molnár inasával.

A tenger mélysége Kalamáris volna, Tengereknek habja,

Ha mind tenta volna, Földön mennyi fűszál - Ha mind penna volna, Égen mennyi csillag íródeák volna:

Nem tudná leírni A mi szerelmünket Molnár inasával.

Szilágyi vitéz harcát így festi a ballada:

Azonnal elkezdik a nagy viaskodást,

Nagy Szilágyi Miklós tőn egy vagdalkozást;

Egy elmenetére — gyalogösvenyt vága,

Visszajövetére — szekérútat csapa.

A nagy tábor között csak egyet meghagya,

Aki a császárnak e nagy hírt megmondja.

A népköltészet igazi szellemében mondatja Arany az Árpádkori hegedőssel A Szent László füvében:

Nagy volt a vérontás, folyt a vér, mint patak,

Tőle a vizek is mind megáradtának,

A mező sík vér lett mint valamely tenger,

Sziget benne a sok halomra ölt ember.

Kivel sebje nem bírt, az vérbe fulladott,

A félig elevent megfojtá a halott.

Elveszett a kun mind, vagy esett rabságba,

Egy maradt hírvinni messze Kunországba.

2*