VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1912
I. A kifejezés stílusa
18 véli, amelyek nagyítást fejeznek ki: hófehér, koromfekete, lángvörös, jéghideg, kristálytiszta, kőkemény, méregdrága stb. Amelyek valamely tulajdonságnak pusztán közelebbi meghatározását jelentik, azok inkább csak az irodalomban szokásosak s nyilván német hatás alatt terjedt úgy el a használatuk, kivált a színneveké, pl. téglavörös (ziegelrot), tengerzöld (meergrün). Magyarosan így mondjuk: téglaszínű, tengerszinti, aranyszínű, rózsaszínű, égszínű kék. De a két-két melléknévből való összetételek kifogástalanok: sötétzöld, haloványkék stb.“* Olykor maga a beszélő is megsokalja a túlzás fokát s rendszerint a majd, ritkábban a szinte, majdszinte, majdnem, m a j d h o g y, csaknem, csakhogy határozó szókkal enyhít rajta. Ez a magyarban gyakoribb, mint más nyelvben, s ez is amellett tanúskodik, hogy a magyar általában aránylag kevésbé hajlik a képzelet túlzásaira. Maid megpukkad mérgében. Majd hanyatt esett ijedtében. Majd’ a szeme ugrik ki az éhségtől. Majd a bőrébül bújt ki örömében-. 'Majd, fölíaRá ‘a szemével. Úgy szeretlek, majd megeszlek. Szinte leragad a bzerne az álomtól. Csakhogy a föld alá nem bújt szégyenében (T. XII). Csaknem összeroppan a rúd vaskezében, (T. I). Nem idegen a túlzás a tréfában sem. Egész sereg tréfás olásunk van, mely túlzáson ajapul. Ennek oka a komikum általános alapja: az ellentét. Minéf lhkáb(> fokozzuk a távolságot állítsunk és a valóság között, annál'Hat'ásosabb lesz az ellentét s vele nevetség. Ilyenek pld.: Nem esett a fejelágyára (v. ö. talpraesett). Nem harapják le az orrodat. Nem ettem bolondgombát (meszel, kefét, bontófésűt). Majd megette kezét-lábát. Az eget is bőgőnek nézi. Eltalálta szarva közt a tőgyit. Nem esik ki azért a világ feneke. Vannak tréfás átkozódások is, ahol a komikum épen abban van, hogy kis dolgokra aránytalanul nagy büntetést mérünk: Tedd le bojtár a subádat, Menny kő szántsa meg a hátad! (Pét.) Kutya egye máját! (Ar. Pázm. lov.) A hóhér kösse meg a nyakra- valóját! Akasszanak föl a nevednapján! A népek primitiv fokon jobban hajlanak a túlzás felé, mint műveltebb állapotukban. A népnyelv tele van naiv túlzással s ezért túlzók szólásmódjaink is. Már Quintilianus megjegyzi: Hyperbole est autem in usu vulgo et inter ineruditos et apud rusticos Simonyi, Helyes magyarság, 78 1.
