VIII. kerületi magy. kir. állami Zrínyi Miklós gimnázium, Budapest, 1911
Gondolatok a nevelésről
19 nek szintén az a meggyőződésük, hogy az intelligent és az akarat elsatnyulása „a nevelés és az oktatás ferdeségén és hiányán múlik “ Herbart nézetei végső conclusiojukban ezekhez hasonlók. A másik, ezzel ellentétes irány az úgynevezett nativisticus irány. Lényege az a gondolat, hogy minden ember végső kialakulása veleszületett képességeiben, alapjellemében praeformálva van. A végső forma lényege már akkor megvan, mikor az egyén megszületik, fejlődésének későbbi folyamatában semmiféle figyelemre méltó változás nem történhetik, legföljebb az ősi sajátságok külső megnyilatkozása lehet más és más a körülmények szerint. A nevelés hatalma eszerint vagy teljesen semmis, vagy pedig annyira lényegtelen, hogy csupán néhány külsőség elsajátítására szorítkozik. Philosophiai megalapozása már Kantnál található, aki azonban az ő a priori tanát a nevelés elméleténél nem érvényesíti, sőt ebben határozottan az empirikus irányhoz tartozik. Megvan ez a nézet Goethénél és Herdernél is különösen a géniéről vallott theoriában anélkül azonban, hogy a nevelés hatalmát határozottan kétségbe vonnák Teljes kifejlődésében a végső consequentiával együtt megtalálható Schopenhauer philosophiájának lényegében mint az ő metaphysikájának és élettapasztalatának egyenes folyománya. Minthogy a paedagogia történetében Schopenhauer tana az első, mely a nevelés hatalmát teljesen tagadja, néhány szóval ki fogjuk fejteni ezen tan philosophiai alapját. Schopenhauer a lelket két részre osztja: értelemre és akaratra. A lélek érzelmi világa számára azonban megfelelő helyet nem talál, úgy hogy az egészet az akarat körébe utalja. Ezáltal nála az akarat nem jelenti csupán a tudatos vágyat, mely a célt is, meg a cél elérésére szolgáló eszközöket is ismeri, hanem a vak, nem motiválható életösztönt is s ebben az értelemben mondható az akarat az ember tulajdonképeni lényegének. Ennek az akaratnak a tapasztalatban való individuális megnyilatkozását nevezi ő empirikus karakternek. Ha az empirikus karakterre valamilyen motívum hat, akkor az cselekedetekben nyilvánul. Az ember összes cselekedeteinek szigorú szükségszerűség szerint kell bekövetkezniük, mert a tapasztalati világban minden az okság elvén alapul. Eszerint Schopenhauer a legszigorúbb determinista, amíg a jelenségek világáról van szó. (O. Arnold). Az emberekben tényleg meglevő felelősségérzetet figyelmen kívül hagyni nem lehet, mert minden ember valamiképen tettei urának érzi magát. Ez a felelősség2*
