Budapest - Ráday Mihály emlékszám (2021. november)
Szöllősi Ferenc: Irigykedésem története
22 BUDAPEST SZÖLLÖSI FERENC Egyetlen alkalommal irigyeltem Ráday Mihályt kapcsolatunk évtizedei alatt. 1982-83 fordulóján, Irigykedésem története mégpedig azért, hogy míg nekem az Esti Hírlap munkatársaként naponta be kell mennem a hírgyűjtőterületemet jelentő Fővárosi Tanács épületébe, neki tévéjátékok operatőreként nincs ilyen kötelezettsége. Szerettem egyébként ezt a munkát, kiváló kapcsolatrendszert építettem ki. Éppen ezért a kezembe is adta valaki azt a tanácselnökhelyettesi körlevelet, amely figyelmezteti a munkatársakat, hogy Rádaynak és Szöllősinek kellő óvatossággal szolgáltassanak információt, de ne zárkózzanak el. Potenciális ellenségként kezelt minket egy-két vezető, csupán azért, mert a kibontakozó városvédő mozgalmat a saját tevékenységük kritikájának tekintették, s rossz szándékú politikai akciónak állították be egyesületszervező buzgólkodásunkat. Nem tudtam úgy a szemébe nézni egy házbeli interjúalanyomnak, hogy ne próbáljam kitalálni, most ő minden szavamban ennek megerősítését keresi-e vagy sem. A karácsonyra kapott új kalapomat felpróbálta egy városházi főigazgató-helyettes, s ahogy nézte magát a titkársági tükörben, ékelődve kérdezte: „ilyen az ellenzéki kalap?" Ha kávét ittam, hónapokig rosszul lettem a folyamatos stressz hatására. Az Esti Hírlap városvédő fórumának első megjelenése A főnökeink egyébként mellettünk álltak. Tőlem főszerkesztőnk, Kelen Béla kért egy feljegyzést, és közölte, hogy csak dolgozzam nyugodtan, ő figyelemmel kíséri az ügy alakulását. A döntő fordulatot Mihály levele jelentette, amelyet Aczél Györgynek, az MSZMP kulturális területet felügyelő titkárának írt. Ebben a lokálpatriotizmus országos szintű erősödésének jegyeit sorolva megemlítette, hogy Budapesten a helyi népfront és a tanács vezetői elzárkóznak az együttműködéstől, ellenségnek állítva be a városvédőket, s megjegyezte: most ugyanazt a cselekedetét vetik a szemére, amelyért ő már díjat is kapott. („Hát szükségem van nekem erre? Már most is három utca van elnevezve rólam Budapesten - mondta nekem ekkoriban egyszer, és sorolta: a Ráday utca, a Mester utca és a Szép utca!”) A levelet Aczél György átadta Korom Mihálynak, az adminisztratív ügyekért felelős titkártársnak, aki az építésügyi tárca, a fővárosi pártbizottság és a tanács első embereit magához híva tisztázta a helyzetet. Február elején egy este hívott telefonon a mi Mihályunk: Megalakulhat a budapesti egyesület. Ekkor felvettem a kabátomat és sétáltam egy órát, nem örömöt, hanem keserűséget érezve: mi a fenének ezért fél évig küszködni? (A Korom Mihálynál tartott beszélgetésről a minisztert helyettesítő Szabó János államtitkár később elmondta nekem, hogy a „ki ellen akarják védeni a várost?” kérdést feltevő Szépvölgyi Zoltán tanácselnökkel volt vitája a mozgalom megítélésében. Maróthy László fővárosi első titkár kezdetben ugyan szintén ellenérvekkel indított, de hamar átlátta, másként fest a dolog, mint ahogy elé tárták, s kifejezte sajnálatát, hogy téves információk alapján formált véleményt, így alakult ki végül olyan kompromiszszumos álláspont, hogy megalakulhat az egyesület, de ne szerepeljen a nevében a „városvédő” szó, valamint tanácsi ember legyen az elnöke. Az egyesület neve Városszépítő lett, elnöke pedig - az elsőként kijelölt, a hercehurcát ellenünk elindító Kelemen Lajos általános tanácselnök-helyettest nem elfogadva - Stadinger István, aki kiválóan vitte a szervezetet. Előttem az alapító elnökség és vezetőség névsora, amelybe a létszám felét a tanács, felét a mozgalom adta. (Csupa értékes
