Budapest - Ráday Mihály emlékszám (2021. november)
Szöllősi Ferenc: Irigykedésem története
RÁDAY MIHÁLY 1942-2021 ember, állítom, ma már az ő munkásságukat egytől egyig ismerőknek is szinte megoldhatatlan feladat lenne kitalálni, ki melyik fél által került be a testületbe.) Hogyan alakult volna a városvédő mozgalom, ha Ráday Mihály szellemi energiáját nem a való világ, hanem annak képi megjelenítésének újszerű lehetőségei - ezek jöttek gyors egymásutánban a rohamos technikai fejlődés révén -, s alkalmazásuk határainak kutatása köti le? Akár meg is riadhatott volna az Unokáink sem fogják látni által kiváltott, hirtelen támadt népszerűség gyakran nyomasztó kötelezettségeitől vagy az okvetetlenkedő kívülállók miatt tekintélyüket féltő hivatalnokok kellemetlenkedéseitől. Helyette elérte, hogy az egykori tőzsdepalotában működő televízióban kapjon a műsora egy lépcsőházból leválasztott kis szobát, hozzá egy adminisztrátort, aki a szervezést, a levelezést, a dokumentálást végzi. így állíttathatott össze listát is a hiányszakmák művelőiről (aki kíváncsi az egykori „ki mit tud”-ra, a búvártól a spiáterművek javítójáig olvashat neveket, címeket az 1988-as Városvédőbeszédek végén). A műsorával kifejtett rendkívül intenzív társadalmi hatását talán híven érzékelteti egy tudósításom 1982 szeptemberéből. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter adta át első alkalommal az Unokáink sem fogják látni című tévéműsor kezdeményezésére három intézmény; az építési tárca, a Fővárosi Tanács és a Magyar Televízió által alapított Podmaniczky-díjakat: emlékérmet az egyéneknek, falra tehető domborművet a közösségeknek. (Díjazottak: Dalmy Tibor, Wild László, a műegyetemi építészhallgatók csapata, az Üveges és Építőipari Szövetkezet, az V, Váci utca 25., a VI., Szinyei Merse utca 11. és a XIII. kerületi Rajk László utca 25. lakóközösségei, valamint Wlassics Zoltán és társai (ez utóbbiak között a Tokodi Üveggyár, a Kelenföldi Hőerőmű és a Fémmunkás Vállalat egy-egy szocialista brigádja.) Ezt az aktust követte az alábbi házi összejövetel. „Csinnadratta nélkül, csöndes ünnepséget tartottak tegnap délután a Budapesti Hőerőmű Vállalatnál. Az Elektromos szocialista brigádot köszöntötték. Az ominózus „ellenzéki” kalapban a Budapesti Városvédő Egyesület faültetési akcióján a szerző, mellette Bánhídi János, Wlassics Zoltán, Pápay Zsolt, Stadinger István.- Együtt örülünk az elismerésnek - magyarázta a miértet tömören dr. Pataki Géza igazgató. - Örültünk, hogy elvállalták, s láttuk, micsoda munkát fektetnek szabad idejükben a régi lámpák rendbe hozásába. Tegyük hozzá: amikor kiderült, hogy a helyszínen nem lehet tökéletesen elvégezni - az oszlopok sok rétegű festékének leszedése nem kis munka -, a brigád segítséget kapott: darus autót a beszállításához, lehetőséget az üzemen belüli munkához. (Cserébe a vállalat vezetői rendszeres tájékoztatást kértek arról, hogyan állnak.) Mit dolgozott az Elektromos? íme a statisztika: 580 óra volt az oszlopok kiemelése, szállítása, tisztítása; 300 az alkatrészek készítése; 480 az újrafestés, az ajtók címerének aranyozása; 100 a villamos szerelvények javítása, szerelése, még 200- 250 óra, egy-két hétvége, és újra világít az Elektromos Művek által halálra ítélt, a városvédők által megmentett Sziklai úti lámpasor. A brigád (csak dicséretet hallani napi munkájukról is) megkapta mosta Magyar Villamos Művek Trösztnek a kiemelkedő tevékenységért járó emléklapját, s az indoklás: »megmentette az iparág becsületét«! Kozma Zoltán brigádvezető: »Folytatjuk. Vállaltuk a lámpasor gondozását - és készülünk továbbiak helyreállítására!«” Az ügy eleje: Ráday elmondta a tévében, hogy a budai Vár alatti Sziklai utca öreg lámpáit az Elektromos Művek nem hajlandó működtetni, mert drága a felújításuk, a kerületi tanács viszont ragaszkodik hozzájuk, nem engedi újak állítását. Az ott lakó Wlassics Zoltán ezt hallva lement a sötét utcára, egy elemlámpával körbenézte a háza előtti oszlopot, és rögtön felhívta Rádayt, hogy annak a lámpának a javítását vállalja. És jelentkeztek mások is, így került sor az utca összes lámpájának önkéntes helyreállítására. így vált seregnyi tévénéző aktív értékvédővé, a mutatott példáktól kedvet kapva az önkéntes munkához, erőt a fellépéshez veszélyeztetett tárgyainak megóvása érdekében. Amikor 1982 őszén elmentünk együtt a városszépítő egyesületekkel ismerkedni a Kaposváron tartott második országos tanácskozásukra, tizennégy szervezet képviselői voltak jelen. A Város- és Faluvédők Szövetségének idén ősszel, amikor a földi létből kilépett Mihály helyére új elnököt kellett választani, majdnem két és félszáz. A nekrológokat olvasva pedig ismétlődik az ilyen mozzanat: „talán 10- II éves lehettem, de tisztán emlékszem, hogy szüleim szóltak nekem, figyeljek már oda egy picit a tévére, mert érdekes az adás: egy szakállas, mély hangú - nekem akkor még - bácsi nagyon érdekeseket mond régi műemlékekről, Budapest pusztuló értékeiről.” Az a bácsi aztán itthon és külföldön számos kitüntetést kapott, de azokat már soha nem irigyeltem tőle.
