Budapest - Ráday Mihály emlékszám (2021. november)
Bojár Iván András: Mihály jelen van
10 BUDAPEST Igazi szellemi vezető volt. Hozzá kötöm annak az attitűdnek az elmélyülését, amit korábban némileg korholólag állapítottam meg, hogy nálunk él a világ legkonzervatívabb progresszív értelmisége. Mihály konzervativizmusa azonban valóban előremutató volt, ha nem az építészeti modernitás vagy a radikális városformáló koncepciók pártolása terén, de abban, ahogy a kompromittálódott kádári modernizáció a történelmi és történeti értékeinkkel bánt. Biztos pozíciót foglalt el a közéletben, olyan határjelölő pontot, amely minden más szempont megméretésének alapját képezte. S Mihály tudta ezt, miként azt is, hogy kell valaki, aki ezt a konzervatív értékrendszert konzekvensen fenntartja. Egyik legfontosabb öröksége személyesen a számomra, ahogy felfestette az intakt, érintetlen 19. század végi építészeti egység kiemelkedő értékét. Budapestet a reneszánsz Firenzéhez hasonlította, s valóban, most hogy házaink bő száz-százhúsz-százötven évesekké váltak, a rajtuk megülő történelmi hímpor egyre inkább mutatja az idővel nemesedés, klasszicizálódás folyamatát. Azt, hogy egyszer tényleg Budapest lesz a 19. század Firenzéje, nagyszabású, ritka urbanisztikai kompozíció. Sok esetben Mihály építészettel, városépítészettel, műemlékmegőrzéssel kapcsolatos hatását, eredményeit értékeljük, holott páratlanul eruptív teremtő ereje mintegy mellékesen létrehozott egy olyan operatőri életművet is, amivel más önmagában boldog, büszke lehetne. Bőven a meseíilm célcsoport korosztályához tartoztam még, amikor végigfényképezte a Keménykalap és krumpliorr részeit. Emlékeim szerint a magyar tévé üzletileg is egyik legsikeresebb vállalkozása volt a Világ metrói című sorozat, amelyet az akkor még létező állami vállalat sokfelé tudott értékesíteni. És van még egy nagyon fontos, önmagán túlmutató jelentőségű hatása, pályája Mihálynak. Ez a civil mozgalmári szerepkör, amelyben a pangó kádárizmus éveiben mutatott elképesztő innovativitást. Kifogástalan és megkérdőjelezhetetlen demokrata volt egy diktatúrában, s ugyanez maradt a demokrácia, majd az ilyen-olyan jelzőkkel értelmezhető furcsa jelenkorban is. Tagadhatatlan, hogy példaadása a teljes értékűnek vehető demokrácia rövid két évtizedében szintén jelentős hatást gyakorolt. Rám is, nem leplezhetem. Civilnek lenni, az ő működésében végképp, annyit tesz, hogy aktív vagy, cselekvő, alkotó, minden szereplőt komolyan és tekintetbe veszel. Megegyezésre törekszel. Még aki első lépésben az ügyeddel szemben ellenérdekűnek, közömbösnek hat, őt is lassanként bevonod, nyakára jársz, apránként hozzászoktatod, idővel hozzápuhítod a témához. Majd megegyezel vele. Tudnod kell szóba állni a tőled távoli ízlésű, világlátású szereplőkkel, ha legalább egy kérdésben azonosan tudtok ítélni. A mainál szelídebb, de máris szekértáborokra szakadó közéletben ezért volt példaértékű Mihálynak és Katona Tamás történésznek, az I. kerület egykori polgármesterének együttműködése a kilencvenes években, nemcsak a ’48 örökségét feldolgozó tv-adásaikban, de Kovács J. honvéd kultuszának ápolásában is. Nem szeretném lexikonszócikk módjára itt felsorolni, mennyi eredményt ért el Mihály a Lánchídtól az Andrássy úti kandelábereken át a Gresham-palota újjászületéséig, csupán egyetlen estére szeretnék visszaemlékezni, amit afféle történelmi igazságtevő pillanatnak éltem meg: s ez a Centrál kávéház újranyitásának éjszakája volt. Mihálynak akörül is fontos katalizáló, kreatív szerep jutott. Azon az éjjelen, amikor Ráday Mihály is felszólalt, úgy éreztem, Magyarország tényleg hazaért, megérkezett az európai demokráciába, frissen tehetőssé váló üzleti szereplői pedig azt cselekszik, ami a leghelyesebb: jó tanácsadókra (az esetben Mihályra) hallgatva magasba emelik közös hazánkat. Nem így történt. Most azonban Ráday Mihály kiemelkedően aktív évtizedeiből mégis az előrevivő elemeket hangsúlyozom. Hisz személyében arra nyújtott példát, hogy nincs rezsim, hatalmi érdekkör, amellyel ne lehetne, ne kellene eltökélt céljainkért küzdeni, s ne lehetne jelentős eredményeket elérni. Ez a mérgelődő, dörmögő, olykor haragos, komoly férfi, végiggondolva életének főbb motívumait, a legjobb értelemben vett gyermeki hittel, lelkesedéssel és elszántsággal képviselte a meggyőződése szerinti legjobb ügyeket. Ezt a képességét érdemes ellesni, elsajátítani, fejleszteni magunkban, hogy valaha megközelítőleg méltóvá legyünk hozzá. Ahhoz, hogy e törekvésnek legyen egyszer formális intézménye is a jövőben, ha szabad ilyet, a magam részéről kezdeményezném, hogy hozzunk létre egy Ráday Mihály-díjat, amely az ő szellemében aktív városvédők kiemelkedő életműveire irányítaná a lámpást. Főváros? Kormány? Civil szervezetek külön vagy összefogva? Sokan, kiváló városvédők, lokálpatrióták, művelődés- és helytörténészek, hagyományőrzők működnek ma is, akár a Nagy Budapest Törzsasztal társaságában, akár a Városvédő Egyesület környékén, de talán vidéki településeken, határon túl is, akik kiemelkedő életművel lehetnének érdemesültek egy efféle, Mihályhoz mért rangú városvédő díjra. Köszönjük hát, Kedves Mihály, hogy itt voltál nekünk magyaroknak, budapestieknek, itt voltál mint sikeres küzdő, mint a műveltség, a tudás, a folyamatos tanulás példája. Mint öntudatos hazafi és széles látókörű, alkotó értelmiségi. Emlékedet megőrizzük. Isten véled. Nyugodj békében.
