Budapest - Ráday Mihály emlékszám (2021. november)
Bojár Iván András: Mihály jelen van
9 kegyetlen pusztításai után töredékesen megmaradt épített örökségünk kézműves értékeit övezte. Ahhoz, hogy újra szépnek, igaznak, értékesnek tudjuk tekinteni azóta százévesnél öregebbé váló épületeinket, az országnak szüksége volt egy Szemre. Egy tanító látásmódra, amely megmutatta számunkra, hogy mi fontos, mi nem az. Mi köthető beazonosított iparoshoz, tervezőhöz, építőművészhez, és mi az, ami bár megragadó, mesterét ma már hiába próbálnánk nevesíteni. Mihály két dolgot egészen biztosan forradalmi újítással vezetett be. A historizáló építészet megbecsülését, amivel kapcsolatban akkor még a művészettörténész szakma is ellentmondásosan viselkedett, valamint egy olyan nem egzakt, mégis elkerülhetetlen kategória jogát, amit műemlékesek, művészettörténészek tanulmányaiban hiába keresnénk. És ez a „hangulatos” kifejezés. Egy kor érzésvilágát, felidézhető atmoszféráit fennmaradó miliők őrzik leginkább. Többnyire épített egységek, amelyeknek párhuzamosan, egymásra reflektáló szempontok szerint keletkezett részletei összeadódnak, és szavak nélkül mesélnek egy mára elsüllyedt kor nemzedékeinek látásmódjáról. Beállítódásairól, igényességéről vagy éppen akkor, a hetvenes évek végén, kínos-fájdalmas érzéketlenségéről. Ennek a benyomásnak, a „hangulatos” kategóriának a polgárjogát alapozta meg Mihály, ami abban a pillanatban már egy kicsit másról is szólt, mint elmállott, vagy gránát szilánkok miatt megsérült vakolatdíszek fizikai helyreállításáról. Ebben a szóban már benne volt valami olyan életvágy, ami túlmutatott a kádári rendszeren. Nem fennkölt politikai fogalom volt, de jogaiba visszahelyezve szólt arról, hogy élni, szépen, értelemmel élni, mívesen formált, szép környezetben élni tán jobb, mint igények nélkül, a körülményeknek alávetetten. A frissen induló adással Mihály - semmi kétségünk nem lehetett akkor, - Don Quijote-i reménytelenségű szélmalomharcba fogott. Nem nélkülözte a hősiességet, de aligha gondolhatta bárki, hogy bő negyven évvel később az immár lezáruló életművet mint páratlanul sikeres, eredményes pályát fogjuk méltatni. Sem őbenne egy szál magában, sem magunkban, az akkori magyar társadalomban nem bízhattunk. Akkor is jogosan értékeljük ezt a különleges életművet, ha Ráday Mihálynak élete utolsó évtizedében sajnos volt oka csalódottságot megélnie. Három évtizede meghatározóan fontos műsorát nevenincs percemberek megszüntették, s ha nem is személyükben, de minőségükben ugyanők rontottak rá a nemzetünk kincseit óvó műemlékvédelemre is. Felújítás címén műmúltat kreáló abszurd Disneyland építészet lett a kurzus, védendő művek helyett álműemlékek operettdíszleteit forszírozzák. Nagyon távol van már mindez attól, amiért a fiatal operatőr felemelte a szavát. Új kor, új és másféle harcmodort kívánó küzdelmek ébredtek. A széles nyilvánosság számára talán utolsó kiállása - s milyen megtisztelő: ebben megint egy oldalon állhattunk - Mihály határozott véleménynyilvánítása volt a Wichmann kocsma épülete, a hajdan ott működött kártyakészítő műhely megóvása mellett. A Kazinczy utcai ház önmagában nem hordoz kiemelkedő értéket, ám léptéke - érvelt fontossága mellett Mihály - még őrzi a 19. század vége, 20. század eleje Budapestjének jellegzetes, mára szinte eltűnt épülettípusát, urbanisztikai karakterét. Kultúrtörténeti vonatkozása, de akár a legendás kocsma legendás tulajdonosának kultusza miatt is megérdemli, hogy ne essen egy korszerű fejlesztésnek stilizált üzleti vállalkozás áldozatává. S van itt még egy motívum, amit az imént nem soroltam fel, s amelynek központi jelentősége volt Mihály kutatásaiban. Az emberek. Bár azt mondhatnánk, ő a holt vagy félholt épületek, tárgyak feltámasztásának mestere volt, történeteiből soha nem hiányoztak a hősök, hősöcskék, évtizedek óta elfeledett, de általa felkutatott szereplők. Iparosok, háztulajdonosok, kávéházasok, katonák és írók, Budapest falaiba költözött múltjának egykor aktív résztvevői. Annak, amit Mihály örökül hagyott, nyomait természetesen megtaláljuk számos, saját fotóival illusztrált kötetében. Erősen bízom benne, hogy adásairól megőrzött saját archívumot, s így az nem került a Magyar Televízió páratlanul értékes örökségével együtt bizonytalan helyzetbe. Legjelentősebb hatását azonban abban látom, hogy mostanra kikerülhetetlen és fontos, hasznos gondolati paneleket ültetett el tömegek fejében. Beültette, s azok kitörölhetetlenül ottmaradtak.
