Budapest, 2020. (43. évfolyam)
11. szám, november - Fabó Beáta: 70 éve szűnt meg a budapesti vám
BUDA PEST 20 20 / 11 8 éveiben a Pest környéki települések (a mai peremkerületek: részben a II., IV., XV–XXIII. kerület) egyre jobban sérelmezték a városi vám meglétét a fővároshoz kötődő szoros, sőt elválaszthatatlan kapcsolat miatt. Mint felvevő piacra vitték be és hozták vissza a megmaradt árut, ottani ingatlanuk művelésére kocsival jártak, s mindezt vám terhelte. Tehát a mindennapi élet legelemibb működése esett vám alá. Lényeges változás azonban nem történt. Az 1930-as évek közepétől Nagy-Budapest megteremtése intenzíven foglalkoztatta a város vezetését. A vám és fogyasztási adó ennek komoly akadálya volt, mivel a főváros költségvetésében jelentős tételt képezett, a vámvonal megszüntetése esetén ezt valamivel ki kellett volna váltani. A vámvonal felszámolása egybeesett az önálló városi gazdálkodás végével, ettől kezdve a főváros saját bevételeit elvesztve központilag elosztott forrásokból gazdálkodott, így Nagy-Budapest megvalósításának ilyen természetű akadálya megszűnt. A vámvonalak Egy város közigazgatási határán belül megkülönböztethetünk sűrűn és gyéren lakott, valamint lakatlan területeket. A vámvonal, azaz a vámhatár mindenkor a sűrűn lakott területeken túl alakult ki, így a lakosság számának növekedésével, a város fejlődésével és gyarapodásával fokozatosan kijjebb került. A vámvonal vándorlása tehát a városfejlődés függvényében, a földrajzi és közlekedési adottságoknak megfelelően történt. Buda nagy része hegyvidéki terület. A megtelepedésre az É–D irányú Budai-hegység és a Duna közötti keskeny sáv volt alkalmas. A város magját a budai Várhegy és a lábánál fekvő területek (Víziváros, Tabán, majd a Krisztinaváros) képezték, hozzávetőlegesen a mai Margit körút, Alkotás utca, Villányi út, Bartók Béla út és Duna által közrezárt rész. A város terjeszkedését nyugati irányban a nagy kiterjedésű budai hegyvidék fogta vissza, így megközelíteni leginkább északi és déli irányból lehetett. Pest földrajzi adottságai ettől különböznek. A pesti síkságot termékeny töltéstalajok és homokterület jellemzi, a Duna és mellékágának (megközelítően a mai Nagykörút vonala) öntésterülete a Rottenbiller utca – Fiumei út – Orczy út – Haller utca vonaláig terjedt. Itt jó minőségű termőföld, művelésre alkalmas terület volt. Ezen túl kezdődött az egybefüggő homoktenger, amelyet csak a Rákos patak termékeny öntésterülete szakított meg. Ezek az adottságok eleve meghatározták Pest jelenleg is meglévő városszerkezetének kialakulását, s ezzel összefüggően részben a vámvonalak helyzetét is. Régi nyomvonalon A fővárosból kivezető úthálózat igen régi eredetű, nagy része nyomvonalában már a római korban kialakult. A vámhelyek főleg ezekre a régi keletű kivezető útvonalakra települtek, ahogy a város növekedett egyre kijjebb kerültek. 1772-ben Pestet árokrendszerrel vették körül a pestis elleni védekezés céljából (a mai Rottenbiller utca – Fiumei út – Haller utca vonalában). Ez a mintegy száz évig fennálló árokvonal (Liniengraben) egyben vámvonalként is szolgált. Miután a városfalak ekkorra már elvesztették védelmi jelentőségüket az árokvonal vált Pest tényleges, lakott területének (belterületének) határává. Az árokvonal öt főbb kivezető pontját külső kapunak (äusseres Tor) nevezték, mely (vám)sorompóval ellátott (vám)határt átlépő helyet jelölt. A 19. század közepén Pesten és Budán öt–öt ponton lehetett a határon átlépni és árut behozni. Pesten a váci, kerepesi, kőbányai, üllői és soroksári úton (vonalon), Budán pedig a szentendrei, („a kaszárnya mellett vezető úton”), a bécsi vonalhoz vezető úton a (Kerékhez címzett fogadónál), a Laszlovszky (későbbi budakeszi), budaörsi és promontori (budafoki) vonalon. A kiegyezés utáni években, az 1867–1873 közötti időszakban jelentős fellendülés következett be az ipar, a lakásépítés, a közlekedés, a közműhálózat fejlesztése, stb. területén. Az árokvonal a fejlődés gátjává vált és betemették. A vámvonal is több lépésben egyre távolabbra került. Típusvámházak 1900-ra a főváros területén egy új, kijjebb tolt vámvonalrendszert építettek ki vámházakkal, vámfelügyelői házakkal, kirendeltségi épületekkel, bemondó állomásokkal, őrbódékkal és faköpenyekkel. Vámköteles árut azonban csak tizenhét helyen lehetett behozni. Pesten a körvasúton, majd az Összekötő vasúti hídon áthaladva, Dél-Budán is a vasúti töltés jelentette a határt. A főbb kilépési pontokon kétemeletes, klinkertéglás típusvámházakat tervezett a főváros: ilyenek álltak az Üllői, a Kőbányai, a Fehér és a Kerepesi úton, az Erzsébet királyné útján, a Váci, a Szentendrei és a Fehérvári úton. Ezek a mai napig megmaradtak. Terveiket jórészt a főváros Mérnöki Hivatala készítette, a kivitelezést általában pályázat útján adták ki. A század első felében erőteljesen kiépültek az ipari körzetek Angyalföldön, Kőbányán, a Soroksári úton, Óbudán és Lágymányos déli részén. Mégis, a vámhatár mintegy harminc éven át jelentősebb változások nélkül működött. Ám a világháború utáni fellendülés újólag szükségessé tette a vámhatárok kitolását. Új vámvonal Az új vámvonal (fogyasztási adóvonal) 1930. június 1-től lépett életbe, és néhány szakasz kivételével utolérte Budapest közigazgatási határát, így a teljes Kőbányát és Ferencvárost, valamint a II., a XI. kerület és a hegyvidék jelentős részét is hozzácsatolták a zárt adóterülethez. (A XIII. és a XIV. kerület egy részét már 1900-tól idesorolták.) Nem tartozott a zárt területhez: Buda déli részén a XI. kerületben Kőérberek és Péterhegy (a Évforduló A Fehérvári úti vámház (1900) az eredeti téglahomlokzattal (XI., Csonka János tér)
