Budapest, 2020. (43. évfolyam)
10. szám, október - Majkó Zsuzsa: FÁNK - Megszüntetni, áthelyezni vagy megtartani?
Elhelyezés és etetés A másik legégetőbb, sürgősen megoldandó feladat az életben maradt állatok – öt víziló (köztük két borjú), egy elefánttehén, egy zebra, négy póniló, egy teve, egy láma, egy mókus (más források szerint borz), két majom és egy amazonpapagáj – elhelyezése és etetése volt. Átmenetileg mindannyian a többé-kevésbé épen maradt, fűthető elefántházba költöztek kényszerű társbérletbe. A háborút karcolás nélkül átvészelő öttagú vízilócsalád ostrom utáni első ebédje a megmaradt 16 db szalmazsák melasszal kevert tölteléke volt, de a dolgozók bölcs előrelátással azonnal hozzáfogtak minden talpalatnyi föld megműveléséhez. A hajdani állatkerti jégpálya területén krumplit, káposztát vetettek, a virágágyásokba ebben az évben paprika és paradicsom került, a kerítésre babot futtattak. A lucernát, kukoricát, napraforgót, szálas takarmányt az Állatkert Fehér úti 25 hektáros telepén termelték. Nadler az állatok érdekében még attól sem riadt vissza, hogy a Fővárosi Kertészet Vágány utcai telephelyét önkényesen birokba vegye, és ezt a lépését a Városparancsnokság előtt ki is magyarázza. 1945 áprilisában a főváros élelmezési gondjainak megoldására kormánybiztosságot állítottak fel, amely egy csibekeltető telepet, valamint nyúltenyészetet rendezett be az Állatkert területén. Az állatok eladásából származó bevételből a Kert nem részesült, de az amúgy is agyonterhelt és rosszul fizetett munkaerőt az intézmény állományából vezényelték át a kormánybiztossághoz. A naprakész nyilvántartások nélküli, zavaros gazdálkodást egy júniusi számszéki vizsgálat Nadler nyakába akarta varrni, de a felelősségre vonást végül a későbbi polgármester, Kővágó József segítségével sike rült elkerülnie. Az állomány gyarapítása Az élet újraindulásával párhuzamosan felerősödtek azok a hangok is, amelyek a jegyrendszer, a rendkívül magas csecsemőhalandóság és gyermekszegénység, az építő- és tüzelőanyag-hiány korszakában bűnös pazarlásnak gondolták az Állatkert további fenntartását. Szerencsére a sajtó és a közvélemény folyamatos érdeklődése az ország hajdan legnépszerűbb intézménye iránt, elhallgattatta a gáncsoskodókat. Nadler belátta, hogy az ország gazdasági helyzetében további költségvetési forrásokra nem számíthat, a közönség elpártolása viszont végzetes következményekkel járna, ezért minden igyekezetével próbált állatokat beszerezni. Mivel vásárlásra nem kaptak pénzt, 1945 őszén hirdetéseket helyeztek el a napilapokban, amelyekben kérték ország lakosságát: ajándékozzanak az Állatkertnek lehetőleg szálas takarmányon élő vadállatokat. Az igazgató egykori vadászkapcsolatait is mozgósította, de az állomány gyarapítása nagyon nehézkesen haladt. Rókát, farkast többen adományoztak volna, de húsevő emlőst nem tudtak fogadni. Cirkuszoktól is érkeztek ajánlatok, de a békeévekhez képest tizenöt-hússzoros árat kértek egy majomért. Az első békeév végén végül mindössze két őz, egy ölyv és három macskabagoly költözhetett a városligeti intézménybe. Terv az áttelepítésre 1945 nyarán a városházán is lázas munka vette kezdetét. Némethy Károly tanácsnok, a Városgazdasági, idegenforgalmi és közművelődési ügyosztály vezetője leporolta a két világháború között született „Budapest fürdőváros” koncepciót, és ezzel az Állatkert sorsa is megpecsételődni látszott. Két hatalmas fürdőkomplexum kialakítását tervezték: egyet a Tabánban, egyet pedig a Zsigmondy-féle meleg vizes forrásokra támaszkodva a Városligetben. Az elképzelés szerint az Állatkert területén épült volna fel a Széchenyi fürdő gyógyszállója, a Liget nagy részét pedig fürdő- és pihenőparkká kívánták átalakítani. A tervezés – vagy inkább ötletelés – rohamtempóban zajlott. Vas Zoltán már 1945. augusztus 6-án polgármesteri határozatban rendelte el az Állatkert kitelepítésének előkészítését. Az indoklás szerint az intézmény jelenlegi területe mindössze 18 hektár, fekvése a vasút közelsége miatt egyáltalán nem ideális, a bővítés pedig a Városligetben nem oldható meg. Az illetékes ügyosztályok utasítást kaptak, hogy Nadler bevonásával készítsenek ütemtervet, és mielőbb tegyenek javaslatot az új helyre. Az igazgató postafordultával négy oldalas, részletesen kidolgozott kritériumrendszert küldött a városházára, és egyben a szóba jöhető területeket is számba vette. Felhívta a döntéshozók figyelmét, hogy egy korszerű állatkert elhelyezésénél elsősorban az állatok igényeit kell figyelembe venni. Vizsgálni kell a kijelölendő terület földrajzi fekvését, klimatikus és domborzati viszonyait, vízellátottságát. Lehetséges új helyszíneket is javasolt, elsőként a Margitszigetet, bár nyilvánvalóan tisztában volt vele, hogy azzal a fővárosnak egészen más tervei vannak. (1945-ben a Margitszigetet kórház- és szanatóriumi centrummá kívánták átalakítani.) Nem zárkózott el a Hűvösvölgy környékétől sem, de aggódott, hogy oda a közönség nem fog kivillamosozni, azon kívül a terepviszonyokat sem tartotta ideálisnak. Leveléből kitűnik, hogy számára az Állatkert városligeti helyszínen való megtartása és a mutatványos telep felé való terjeszkedése lett volna a legelfogadhatóbb megoldás, de úgy tűnik, addigra a döntéshozók már megtalálták az intézmény új helyét: a Kuruclesi és Budakeszi út közötti 96 hektáros erdős, közművek nélküli vidéket. A városligeti teleknél mintegy hatszor nagyobb területen azonban osztozni kellett volna az Állatkertről leválasztott, az Akadémia fenntartásába adott botanikus kerttel, egy szoborparkkal, valamint a Ligetből kitelepített, népművelő jellegűvé átfazonírozott, ún. „nemes Vurstlival.” A helyszín legfőbb gondját nem is a városközponttól való távolsága, hanem a telek tulajdonviszonyai adták. A 96 hektárból csak mintegy 23 hektár volt fővárosi tulajdonban, a fennmaradó részt magánszemélyek birtokol-BUD A PEST 20 20 / 10 24FÁNK A vízilócsalád sértetlenül vészelte át a háborút
