Budapest, 2020. (43. évfolyam)
9. szám, szeptember - Nemes Tamás: FÁNK - „A Wampeticsbe járok vacsorázni”
BUDA PEST 20 20 / 09 18 össze sem lehetett hasonlítani azzal, amit az 1832 óta közlekedő omnibuszon való zötykölődés jelentett. Bár Wampetics vendéglője hamarosan a fővárosi úri társaság legdivatosabb helyévé vált, a bérlő mindig gondosan ügyelt arra, hogy a mérsékelt fogyasztású kisemberek is figyelmes kiszolgálásban részesüljenek. A legbiztosabb vendégkört a köztisztviselők adták, vasárnaponként valóságos versengés folyt az asztalokért. A kitűnő konyhát megbecsülő, jó étvágyú és a környezetre is igényes közönség szívesen töltötte idejét a zsibongó kerthelyiségben. A biciklista urakat minden kedden és szombaton – ahogy már azelőtt is a Tyúkketrecben – nagy disznótorral várták, amihez a legjobb baranyai és Balaton-melléki borokat szolgálták fel. Évtizedekig dúdolta és fütyörészte vidáman a főváros apraja-nagyja a népszerű kuplét: „A Wampeticsbe járok vacsorázni, s hallgatom a katonazenét.” Étel, ital – forintért, koronáért A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményében fellelhető két, a Wampetics vendéglőből ránk maradt étel- és italárjegyzék egyikén sem találunk dátumot. Az előző századforduló előtti és az azt követő évtizedből származó étlapok legtöbbjére nem írták rá, míg a korábbi és a későbbi évtizedekben ez csak ritkán fordult elő. Az is jellemző eltérés a korábbi étlapoktól, hogy míg azokat rendszerint egyetlen oldalra írták vagy nyomtatták, addig a későbbiek többnyire szecessziós grafikákkal díszített 8−12 oldalas füzetek. Előre nyomtatott oldalakon sorakoznak a hideg ételek, levesek, tojásételek, befőttek, a nem idénysaláták, a sajtok, a sütemények és az italok. Ezen túlmenően kézírással a napi étlap, amit a hektografálásnak, a kézzel írt oldalak kisebb példányszámú sokszorosítására szolgáló eljárásnak köszönhetően az étlap e célra előre üresen hagyott oldalaira másolhattak. A korabeli gyakorlatnak megfelelően minden étel neve magyarul és németül is szerepelt – az előre nyomtatott oldalakon mindkét nyelven egy sorban, a kézzel írtaknál külön-külön lapon. Az egyik étlapon az árak koronában és fillérben, míg a néhány évvel korábban készült másikon forintban és krajcárban szerepelnek, holott ez utóbbi szintén a korona-pénzrendszer 1892. évi hivatalos bevezetése után egykét évvel készült. Csakhogy az egyáltalán nem jelentette azt, hogy onnantól a vendég mindig és kizárólag koronásokkal és fillérekkel fizetett, vagy a fizetőpincér a visszajárót ne vegyesen forintokkal, krajcárokkal, koronákkal és fillérekkel szurkolta volna le. A koronaértékben történő kötelező számítás hét év türelmi időt követően 1900. január 1-én lépett életbe. Az átállás ideje alatt kettős pénzrendszer működött a Monarchia területén. Miközben már forgalomba kerültek az egykoronás és a filléres érmék, a korábbi fémpénzek fokozatos kivonása miatt azok még néhány évig – az ezüst egyforintos egészen a korona pénzrendszer végéig – hivatalosan, ennélfogva a gyakorlatban is használatban maradtak. A papír koronásokat csak 1900-tól kezdték kibocsátani, addig papírpénzből még csak forintosok lapultak a tárcákban. Az 1890-es években két főre egy négyfogásos vacsoráért borral és kávéval együtt elég volt egy ötforintos bankjegyet beáldozni, abból még vissza is adtak valamennyit, amiből futotta borravalóra a kenyereslánynak, a pincérnek és a fizetőpincérnek is. Wampetics ügyelt arra, hogy konyhája mindig kifogástalan legyen, és arra is, hogy anyagi lehetőségéhez képest mindenki választhasson kedvére valót a gazdag kínálatból. Volt 6–10 krajcárért leves; 25–35 krajcárért töltött paprika, savanyú tüdő, bográcsgulyás, borjúpörkölt, pirított borjúmáj, marha különféle körítésekkel; 50–65 krajcárért sült, rántott, paprikás és pörkölt csirke, kacsa, malac, borjú; 70–80 krajcárért fogas, kecsege és tokhal. A ház egyik legfőbb specialitásaként városszerte számon tartott fogása természetesen nem volt olcsó: a fiatal libából készített sült negyed részét – piaci szóhasználattal libafertályt – az elejéből 80-ért, ugyanannyit a hátuljából 90 krajcárért adtak. Trendi törzsasztalok A nagy kerthelyiségnek mintegy a felét a törzs ven dégek foglalták el. Előkelő családok tagjai, miniszterek, államtitkárok, katonatisztek, színészek, festők, szobrászok, írók, újságírók, vidékről felrándult főispánok, szolgabírák, földbirtokosok gyűltek össze rendszeresen állandó asztalaik mellett, ahogy itt tartotta szokásos szerdai FÁNK Forint-krajcár és korona-fillér címletek 1893–94-ben Az állatkerti vendéglő, 1894
