Budapest, 2020. (43. évfolyam)
8. szám, augusztus - Várnay Aladár: A lágymányosi nábob
BUDA PEST 20 20 / 08 6 kuglipálya részére, majd nemsokára teniszpálya részére is. Nyári délutánokon és estéken itt töltötték szabad idejüket a fiatalok és az idősebbek is. Kártyázás, kuglizás, teniszezés folyt a szerényen, de kényelmesen kialakított nyári szórakozóhelyen. Az idők folyamán egyre több pesti vendég is megfordult a vidám szórakozó társaságban. Az itt létesült teniszpályából alakult ki később az a sportegyesület, amelyik a Fadrusz utca, a Park étterem, Park színpad és az úgynevezett Feneketlen-tó mellett ma is működik. Kisváros a nagyvárosban Kutlánya János jóindulatú, bőkezű támogatása az akkori Lágymányos életének több területén megmutatkozott. A régi vámépületben megmaradt lakásának gondosan ápolt virágoskertjében minden évben májusfát is állíttatott, ami a terület életének szinte falusias, családias jellegét domborította ki. A kert végében állt a virágház és attól délre a veteményes kert, majd rét egészen a vasúti töltésig. Május elseje egyébként is majdnem ünnepe volt a lágymányosi társaságnak az 1900-as évek elején. Akárcsak falun vagy kisvárosban, zeneszóval kedveskedtek egy-két családnak, természetesen olyanoknak, ahol fiatalasz szony vagy leány volt a háznál. Nekünk, gyerekeknek különös élmény és élvezet volt május elsején hajnalban arra ébredni, hogy az előszobánkban cigányzene szól. (...) Az akkoriban már 60. évében járó Kutlányának kedves szokása volt a húsvét hétfői locsolás. Erre az alkalomra tucatszámra készült literes üvegekben a rózsavíz. Már kora reggel magához vette az első üveget, és végiglátogatta a házait, ahol minden bérlőjének női hozzátartozóit meglocsolta, nem takarékoskodva a rózsavízzel. De nem válogatott a megtisztelt locsolandókban, végigöntözte a lakóit, a háztartási alkalmazottakat, a házmesternéket, vicénéket, sőt az utcán járó-kelő nőismerőseit is. Ilyenek is sokan voltak, mert hiszen az akkori Lágymányoson úgyszólván mindenki az ismerőse volt. Amint az egyik literes üvege kiürült, az őt kísérő háziszolgáját szalajtotta a második, harmadik és a többi üvegért. Amint ilyenkor szokás, sokan likőrrel, pálinkával kínálták, de dicséretére szolgál, hogy sohasem csípett be, és máskor sem, sohasem látta őt senki italos állapotban. Természetes, hogy ez a húsvéti locsolás a népszerűségét csak növelte, kedves jóindulat vette körül a lágymányosi „nábobot”, akinek különcségeit is elnéző jóakarattal, megértéssel vette tudomásul szűkebb és tágabb környezete. Az első világháború és az azt követő devalváció anyagi helyzetét alaposan megrendítette. Az akkor kialakult bonyolult gazdasági körülmények között, megöregedve, már nem tudott tájékozódni, és hamarosan tönkrement. Az egykor dúsgazdag, többszörös ház- és telektulajdonos az 1920-as évek elején szegényházban halt meg több mint 80 éves korában. Az albertfalvai temetőben a Koppi család sírboltjában van eltemetve. [A lágymányosi nábob az anyakönyv tanúsága szerint 1929. február 24-én hunyt el 86 esztendősen, ha nem is „szegényházban”, de a krisztinavárosi Attila u. 63-ban (ma 99.) 1936-ig működött Székesfővárosi Szeretetotthonban, ahol élete utolsó pár hetében lakott. Egy korabeli leírás szerint itt „főként nyugdíjasok és olyan középosztálybeli szegények nyertek elhelyezést, akik tartásdíjukat egészben vagy részben fedezni tudták”. A tabáni temetőben ravatalozták föl, onnan vitték aztán Albertfalvára. A gyászjelentésen sógornője (Pollack Mihály unokájának özvegye) és az ő két lánya búcsúztatja (egyikük Kismarty Lechner Jenő felesége) – nem tudták, nem akarták magukhoz venni, vagy az öregúr nem akart a terhükre lenni, ki tudhatja ezt ma már...? – Saly Noémi] A lágymányosi sporttelep az 1910-es évek végén (képeslap, mgántulajdon)
